Klón katonák, harci droidok, a Birodalom és az Első Rend rohamosztagosai, ezek mind-mind játszhatóak lesznek a Star Wars Battlefront 2-ben, amelyben az sem lesz fura, ha Darth Maul Qui-Gon Jinn és Obi-Wan Kenobi helyett Yodával vív meg, Rey pedig klónok oldalán száll harcba a Birodalommal. Oké, utóbbival lehet kicsit messze mentem, de az biztos, hogy a Battlefront 2 már jobban beváltja a hozzá fűződő reményeinket, mint elődje.

Legalábbis erről tanúskodik az E3 2017-en prezentált gameplay-trailer, és a jelen sorok írása közben futó élő csata is, amiben 20 klón 20 harci droidot próbál meg agresszív véleménycsere segedelmével meggyőzni arról, hogy az MTT csapatszállítót mégsem kéne célba juttatni. Természetesen ehhez a droidoknak is van egy-két szava. Parázs és izgalmas csata folyik Theed utcáin, érdemes tehát rápillantani az EA Play live stremjére.

Emellett kiderült, hogy az első két DLC karakterként Finnt és Phasma századost kapjuk meg decemberben, az első új helyszín pedig Az utolsó Jedikben debütáló bolygó, a trailerben is látható siavatagos Crait lesz, ráadásul minden DLC-t ingyenes zsákolhatunk majd be.