Az EU is rábólintott az évszázad üzletére, most már tényleg felvásárolhatják az EA-t

Tavaly derült ki, hogy magánkézbe kerülhet a világ egyik legismertebb kiadója, az Európai Bizottság jóváhagyásával pedig az utolsó komolyabb akadály is elhárult.

Valódi sokként érte az embereket a tavaly szeptemberben robbant hír, miszerint az EA magánkézbe kerül, vagyis kivonul a tőzsdéről, így nem kell többé tartania a befektetői nyomástól. A vállalat részvényeit egy háromtagú konzorcium (a szaúdi Public Investment Fund, avagy PIF, a technológiai befektetésekben jártas Silver Lake, valamint a Donald Trump veje, Jared Kushner vezette Affinity Partners) vásárolná fel, egy ilyen akvizíció azonban nem megy egy egyik napról a másikra, hiszen számos vizsgálat szükséges ahhoz, hogy zöldre válthasson a lámpa.

Forrás: Mojahid_Mottakin/Depositphotos
Forrás: Mojahid_Mottakin/Depositphotos

Az elmúlt hónapok során több szervezet – például a Communications Workers of America – is élesen bírálta a tőkeáttételes (tehát nagyrészt hitelből történő) felvásárlást, két amerikai politikus (Elizabeth Warren és Richard Blumenthal) pedig egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az üzletet. Olyanok is vannak, akik szerint Szaúd-Arábia csak a megítélését kívánja javítani a külföldi befektetésekkel (az országban elkövetett emberi jogi visszaélések ugyebár széles körben ismertek), míg mások attól félnek, hogy a szigorú LMBTQ-ellenes törvények miatt eltűnhet a sokszínűség az Electronic Arts játékaiból – mondjuk úgy fest, hogy ez utóbbitól nem kell tartani. Hiába azonban az ellenkezés és a felháborodás, most már szinte biztosra vehető, hogy megvalósul minden idők (egyik) legnagyobb videójátékos biznisze.

Az Európai Bizottság tegnap számolt be arról, hogy nem merültek fel versenyjogi aggályok az ilyenkor szokásos fúzió-felülvizsgálati eljárás során, ennélfogva nem látja akadályát annak, hogy létrejöhessen az üzlet. Az EU jóváhagyásával az utolsó komolyabb szikla is elgurult a konzorcium útjából, így már csak idő kérdése (a tranzakció lezárása a 2027-es pénzügyi év első negyedévére várható), és az EA-nek nem kell többé aggódnia a negyedéves jelentések miatt. Mivel a cég számos ismert és szeretett franchise-t birtokol – Battlefield, EA Sports FC, Mass Effect, The Sims, Dragon Age, Need for Speed, hogy csak a legfontosabbakat említsem –, remélhetőleg mi, játékosok is jól járunk az akvizícióval, és nem az lesz az új tulajok első lépése, hogy beszántják a BioWare-t vagy a Maxist.

Borítókép forrása: EA