Az elmúlt hónapok során jelentősen megszaporodott azon Half-Life rajongók száma, akik Fox Mulder módjára szeretének hinni, csak épp nem a földönkívüliekben, hanem a Half-Life 3-ban. Erre pedig minden okuk megvan, hiszen kis túlzással egymásnak adják a kilincset a hivatalosan még csak be sem jelentett FPS-sel kapcsolatos pletykák és híresztelések, amikből mostanra annyi található egy rakáson, hogy azt botorság lenne véletlennek hívni – egyesek például már a bejelentés lehetséges dátumát is megfejtették.
Idén januárban maga a Vave szolgáltatott okot a reménykedésre, márciusban pedig egyenesen azt állította a témában jártas videós, Gabe Follower, hogy a HLX (a legtöbb esetben így emlegetik az állítólagos harmadik felvonást) pontot tesz Gordon Freeman történetére. Nemrégiben egy másik jól ismert bennfentes, Tyler McVicker beszélt az FPS-ről egy meglehetősen terjedelmes kérdezz-felelek során (köszönjük, Eurogamer!), amennyiben pedig hihetünk az informátornak, akár már ebben az évben kézbe vehetjük a sokat látott pajszert.
A videós újfent aláhúzta, hogy a Half-Life: Alyxszel ellentétben a HLX nem VR eszközökre készül, tehát egy hagyományos folytatással állunk szemben, ami a Source Engine 2 minden finomságát kihasználja. Kiemelte továbbá, hogy már rengetegen tesztelik az opuszt, így elkerülhetetlen volt, hogy kiderüljön néhány részlet a cselekményről, melynek során elvileg (és itt most masszív SPOILER következik!) a Portal-sorozat főhőse, Chell is feltűnhet. Ebből kiindulva benne van a pakliban, hogy a Portal 3 lesz a Valve következő egyjátékos címe, ám ez jelen pillanatban nem több puszta találgatásnál – annyi biztos, hogy a korábbi epizódok írója, Erik Wolpaw nagyon szeretné trilógiává bővíteni a puzzle-platformer sztoriját.
McVicker azt is megjegyezte, hogy a HLX már az elejétől a végéig átélhető (eddig egyetlen Half-Life 3/Episode 3 prototípus sem jutott ilyen messzire), ami alapján úgy véli, nyáron történhet meg a nagy leleplezés (a Valve-t ismerve egy random kedd délután), az év végéig pedig meg is jelenhet a lövölde, pontot téve ezzel egy évtizedek óta tartó huzavonára. Talán nem szükséges kihangsúlyoznunk, hogy ezek az infók továbbra sem a Valve-től származnak, így tessék fenntartásokkal kezelni őket, ám a The Elder Scrolls 4: Oblivion Remastered esete is rámutatott, hogy ha egy be nem jelentett projekt körül ekkora a mozgolódás, az nem lehet véletlen. Ti hisztek abban, hogy még 2025-ben befut a Half-Life 3?