• Idén áprilisban a Warner Bros. összeolvadt a Discovery-vel
  • Ez rengeteg változást hozott magával
  • A HBO Max és a Discovery+ egy szolgáltatássá válik

A Warner Bros. és a Discovery (új nevén Warner Bros. Discovery) eggyé válása rengeteg változást hozott a cég életében, a David Zaslav irányítása alatt álló vállalat ugyanis nem csupán a HBO Max kínálatát nyírta meg erőteljesen (leginkább európai sorozatok, köztük az Aranyélet és a Besúgó estek áldozatul), de a már 90 millióba kerülő, szinte késznek mondható Batgirl sem kerül bemutatásra. Az előbbi eseményt már a bejelentésekor azzal indokolták, hogy a két streaming szolgáltató, a HBO Max és a Discovery+ összeolvadását készítik vele elő, ez pedig most meg is történt, a negyedéves pénzügyi jelentésen JB Perrette streamigfelelős elmondta, hogy a két platform egyként folytatja a jövőben.

Az új, egyelőre név ( bár elvileg a HBO névtől teljesen megválnak) és ár nélküli szolgátatás az USA-ban 2023 nyarán, a latin-amerikai országokban ugyanezen év őszén, Európában pedig 2024 elején startol majd, Perrette szerint ez az összevonás volt a legjobb döntés üzleti szempontból.