• Számos európai sorozat, köztük A besúgó és az Aranyélet 3. évadja eltűnt a Max kínálatából
  • A hivatalos közlemény szerint az HBO Max és a Discovery+ összeolvadását készítik elő ezzel
  • Feltehetően a Warner Bros. Discovery leépítései és központosítása áll a döntés hátterében

Mára virradóan, előzmények nélkül, teljesen váratlanul tűnt el számtalan sorozat az HBO Max kínálatából. Elsősorban regionális húzóneveket érint a döntés. Hiába keressük már a szolgáltató kínálatában a norvég Időbevándorlókat, a lengyel Enyhülést, a román Ruxx sorozatot, az Aranyélet harmadik évadját vagy a hazai közvéleményt az elmúlt hónapokban alaposan megmozgató A besúgót. De pórul járt többek közt a Futás és Scorsese Bakelit című szériája is.

A nehezen magyarázható lépés hátteréről szűkös információk állnak rendelkezésünkre. A besúgó alkotói egyelőre nem reagáltak a történtekre, a szolgáltató viszont rövid indoklást adott a Kreatív megkeresésére. „Az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása. Ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről” – továbbította a cég hivatalos közleményét az HBO Max hazai PR menedzsere.

largeabesugogiffcsoportkep.jpg
(A kép forrása: Film.hu)

Az átalakítást tehát a nemrég vezetőségváltáson átesett Warner Bros. Discovery újrafazonírozása magyarázhatja. A hatalmas vállalatot irányító David Zaslav kiadáscsökkentést és erőteljes központosítást eszközölt az elmúlt hónapokban. Több fejlesztés alatt álló vagy futó produkciót elkaszáltak (pl. A farkas gyermekei), pusztán két hónapos működés után leállították a CNN+ streamingszolgáltatást, valamint létszámleépítésbe kezdtek. A Warner a bővülő Harry Potter- és DC-univerzumra alapozná jövőjét, amiről itt olvashattok bővebben.