• Ma debütál az HBO Max műsorán a Westworld 4. évadja
  • Hét évvel a 3. szezon eseményei után járunk
  • Láthatjuk az 1930-as évek maffiaközegébe berendezett kalandparkot

2016-ban az HBO nagy elánnal, illetve a Christopher Nolan filmjeinek sikerét megalapozó stábbal, Jonathan Nolan és párja, Lisa Joy vezetésével vágott bele egy sci-fi klasszikus feldolgozásába. Mi több, a Westworld hamar továbbgondolta az 1973-as Feltámad a Vadnyugat történetét, a mesterséges intelligencia már nemcsak egy kalandparkban érintkezik az emberekkel. Enyhe hullámvölgyet követően a harmadik évad izgalmakban gazdag folytatást hozott, ma pedig képernyőre kerül a negyedik szezon a Max műsorán.

3995955-westworld.jpg
(A kép forrása: Game Spot)

Hét évvel az előző szezon eseményei után vesszük fel a fonalat, amikor a robotok visszavágnának az őket ért sérelmekért. „Ideje beteljesítenünk a fajunk végzetét” – hangzik el lentebb a magyar felirattal látható előzetesben. A folytatásban megidézik az amerikai maffia nagy korszakát, eljutunk a harmincas évek közegébe ágyazott kalandparkba is. Visszatér a képernyőre többek között Evan Rachel Wood, Thandiwe Newton, Ed Harris, Jeffrey Wright, Tessa Thompson, Luke Hemsworth, Aaron Paul és Angela Sarafyan, új szereplőként pedig felbukkan a friss Oscar-díjas Ariana DeBose.