A Valve lényegesen más stratégiát követ a Steam Machine esetében, mint amit a Steam Deck-nél megszokhattunk. Míg a hordozható konzol négy év után sem kapott utódot, addig a vállalat szerint az új, kompakt gamer PC-k jóval sűrűbben frissülhetnek. Továbbra sem egy hagyományos konzolgenerációban gondolkodnak ezzel a masinával, hanem egy olyan hardvercsaládot szeretnének létrehozni, amely folyamatosan alkalmazkodik a játékosok igényeihez és a PC-s piac fejlődéséhez. Bár egy új modell még nincs fejlesztés alatt, de a Valve már nagyban gondolkodik.
A PC Gamernek adott interjúban Pierre-Loup Griffais és Yazan Aldehayyat, a Valve mérnökei elmondták, hogy a Steam Machine életciklusa egészen más lesz, mint a Steam Decké. Míg a Steam Deck esetében hosszabb ciklusban gondolkodtak, addig az új Steam Machine modellek megjelenése sokkal inkább a PC-hardverek fejlődését követi majd. Ez azt jelenti, hogy ha a Steamre érkező új játékok nagyobb teljesítményt kezdenek megkövetelni, a Valve nem vár éveket egy frissítéssel, hanem hamarabb piacra dobhat egy erősebb változatot. A vállalat szerint a Steam Machine egy folyamatosan fejlődő platform lesz, amely képes lépést tartani az iparág változásaival. A Valve ugyanakkor még nem dolgozik a Steam Machine 2-n, sőt még tervben sincs a következő fázis. A jövőbeli frissítések több tényezőtől is függnek majd, például attól, hogyan alakul a PC-s hardverek fejlődése, milyen teljesítményigényű játékok érkeznek a Steamre, illetve hogyan reagál a piac a következő generációs Xbox és PlayStation konzolokra. Az viszont már most jól látszik, hogy a Valve hosszú távra tervez a Steam Machine-nal, és sokkal rugalmasabb frissítési modellt szeretne kialakítani, mint amit a hagyományos konzolpiacon megszokhattunk.
Borítókép: Valve