Lehet őket utálni vagy szeretni, de az vitathatatlan, hogy a FromSoftware műfajt teremtő alkotásai nemcsak nehézségük tekintetében nyújtanak egyedülálló élményt. Az azóta PlayStation 5-ön feltámasztott Demon’s Souls, a Dark Souls-sorozat, a Bloodborne és a Sekiro: Shadows Die Twice után, Elden Ring címen, a stúdió belevágott talán eddigi legnagyobb projektjébe, ami ismét új szintre emeli a jellegzetes formulát összegyúrva és finomhangolva mindazt, amit korábbi játékaikból tanultak. A jelenlegi állás szerint – hiszen manapság bármikor beeshet egy váratlan csúsztatás – várhatóan 2022. február 25-én érkező alkotás technikai tesztjében haraphattunk egyet a ránk váró kihívások, no meg az új és visszatérő elemek kínálatának egy apró szeletéből.

Ugyan a FromSofware korábbi souls-játékai is valamelyest nyílt világúnak tekinthetők, hiszen többnyire egybefüggő pályaszakaszok sorozatából állnak, de nem a hagyományos értelemben. Az Elden Ring azonban minden eddiginél nagyon tereket és szabadságot biztosítva kvázi kitárja a stúdió világalkotóinak eddig csupán résnyire nyitott kapuját. Ettől persze még ugyanúgy megmaradnak a szűk barlangok, baljós folyosók és aljas csapdák, viszont egy minden eddiginél nagyobb, és ezáltal szerteágazóbb keretet kaptak. A nagyobb területeken erőltetett plusz cipőkoptatás helyett ez több lehetséges irányt, forgatókönyvet, ellenfelelet, váratlan eseményt és felfedeznivalót jelent, és az eddig látottak alapján a fejlesztőknek sikerült egész jól feltölteniük ezeket a megszokottnál méretesebb tereket. Ezt a fajta szabadságot tovább fokozza a Sekiro példájára az ugrás bevezetése, valamint a szintén a játékból átvett lopakodás, ami újabb taktikai lehetőségeket ad a kezünkbe. Nem elhanyagolandó tényező új patás útitársunk sem, aki nemcsak a távolságok gyorsabb megtételében segít, de az összecsapások során is nagy előnyt jelenthet.

Az alapok megmaradtak, így aki már találkozott a FromSoftware korábbi címeivel, annak többnyire ismerősek lesznek az alapvető fogások, mechanikák és játékelemek. Persze az az állítás, hogy az Elden Ring lényegében csupán egy újabb Dark Souls, csak a kontextus változott, nem igazán fedné a valóságot. Valóban többnyire ismerősek a játékelemek, de az ördög a részletekben rejlik, és az igazi újdonságot nemcsak a korábbi játékokból átvett megoldások jelentik, hanem az apróbb változtatások és finomhangolások is. Kezdve például azzal, hogy ezúttal már van játékbeli térkép, így a tévelygőknek nem emlékezetből, vagy rajongói rajzokból, leírásokból kell tájékozódniuk a világban. A térképen ráadásul kedvünkre rakhatunk le figyelmeztető jelölőket egy veszélyes ellenfélre, vagy épp egy barátságos NPC-re.

A gyorsutazás is már gyakorlatilag bármikor és bárhonnan lehetséges, nem kell hozzá az életmentő tábortüzek után kutatnunk, és még egyfajta mankót is kapunk a helyes útvonal követéséhez, egy aranyszínű tündérporsáv formájában, amit persze nem kötelező követnünk. Emellett a megszokott beidézős kooperatív mechanika mellett már kvázi varázslattal is megidézhetünk magunk mellé NPC-ket, legyen az egy varázsló vagy egy farkasfalka, amik szintén segítséget jelenthetnek a harcban, még ha csak az ellenfelek figyelmének elterelésében is. Mindemellett már flaskánkat sem csak az ellenőrzőpontokon letáborozva tölthetjük fel, hanem az ellenfelek leölésével is. A hagyományos szerepjátékokat idézve nagyobb hangsúlyt kapott továbbá a craftolás is, melynek részeként fegyvereink fejlesztése mellett egy alapcsomag megvásárlását követően, a sűrűn előforduló különböző alapanyagokat kombinálva, bárhol és bármikor barkácsolhatunk magunknak hasznos tárgyakat.

Az Elder Ring a technikai teszt alapján nemcsak összegyúrja és finomítja a FromSoftware korábbi souls-játékaiból ismerős elemeket és mechanikákat, hanem jóval elérhetőbbé is teszi a formulát. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a játék könnyebb lenne, azonban rengeteg olyan változtatást és újdonságot vezet be, ami nagyban megkönnyíti a játékosok dolgát, és a narratíva is valamelyest nyitottabb, de azért megőrzi megszokott rejtélyességét. Ha valaki eddig sem szerette a FromSoftware játékait és formuláját, az nem állítom, hogy az Elden Ringgel most hirtelen beléjük fog szeretni, azonban a próbakör alapján sok tekintetben jó belépő cím lehet, és egyfajta mainstream Dark Soulsnak is tekinthető.