Az eddigi részek során betanult és tökélyre fejlesztett taktikákat elfelejthetjük, a harcrendszer ugyanis minden egyes porcikája átalakult, hogy egy olyan játékmenetet kapjunk, amelyben nem az eszetlen kattintgatáson van a hangsúly, hanem a taktikán. Nem fogunk tudni kardcsapásonként hátraugrani, a pajzsunk levegőben tartása pedig hasztalan lesz a védekezés során, de ha figyelembe vesszük az új, egyensúlyi tényezőket, használjuk a fegyverek sebzését pozitív irányba módosító perkeket és a megfelelő ritmusra védekezünk, illetve ellentámadunk, sikeres és rettegett harcosai leszünk Skyrimnek.

Elder Scrolls V: Skyrim -- a harcrendszer is fejlődött

Nem kell azonban ragaszkodni a karddal és pajzzsal operáló, klasszikus harcos karakterhez, hanem választhatunk például egy távolból gyilkoló kasztot, vagy egy lopakodásra szakosodott hőst is, de ezeknek is meg van a magunk hátulütője. Ha nyíllal indulunk orkokat ölni, készüljünk fel arra, hogy a baromi nagyokat sebző nyilunkkal legjobb esetben is csak egyszer tüzelhetünk, mielőtt az áldozatunk közel érne, vagyis készüljünk fel a futásra. Ha pedig a lopakodást választjuk, vegyük figyelembe, hogy a tőrünk csak nagyon közelről hatásos, így az árnyékok lesznek a legjobb barátaink, ám itt azért van némi könnyítés. Az NPC-k nem váltanak rögtön agresszív módba egy furcsa zörej hallatán, hanem előbb megpróbálják megkeresni annak forrását, ezzel esélyt adva nekünk egy új búvóhelyet keresni.

Mivel fantasy játékról van szó, természetesen a varázslatok is fontos szerepet játszanak. A BioShock-szériából ismerős plazmidokhoz hasonlóan működő támadások közelre és távolabbra is remekül működnek majd, sőt a különböző típusú varázslatok kombinálásával extra erős csapásokat is bevihetünk. Ezeket a képességeket azonban nem használhatjuk kaszabolás közben (ezzel kissé elszomorítva a hibrid karakterek kedvelőit), s azt is érdemes tudni, hogy ha tisztán varázslatra fektetjük a hangsúlyt, akkor leginkább a megfelelő időzítéssel nyerhetünk csatákat, s nem a varázslatok spammelésével.

Elder Scrolls V: Skyrim -- a harcrendszer is fejlődött