• A GameStop részesülni fog minden olyan digitális bevételből, amit az általa eladott Xbox-ok generálnak
  • Ez vonatkozik a máshol megvett játékok DLC-ire
  • Valamint a továbbértékesített konzolokra is

Már eddig is lehetett olyan pletykákat hallani, hogy a Microsoft és a GameStop összefogna az Xbox Series X és Xbox Series S értékesítése kapcsán, most azonban az utóbbi hivatalosan is elismerte, hogy létezik ilyen együttműködés. A részleteket a DOMO Capital Management nevű befektetési tanácsadó cég osztotta meg mindenkivel a közösségi médiában, akik a GameStopot jelölték meg az információ forrásának.

Ezek alapján a GameStop részesülni fog minden olyan digitális bevételből, amit a náluk eladott Xbox Series X-ek és Xbox Series S-ek generálnak. Ez természetesen kiterjed bármilyen digitális vásárlásra egy teljes játék beszerzésétől kezdve egészen a kisebb, letölthető tartalmakig. Itt azonban nem áll meg a dolog. a megállapodás vonatkozik a GameStop által továbbértékesített használt Xbox-okra is, valamint azokra a játékokra, melyeket máshol vettek a felhasználók, de a DLC-ket hozzájuk már az Xbox Store-ban szerzik be egy gamestopos konzolon.

xbox-series-x-ennyivel-toltenek-gyorsabban-a-regi-jatekok-az-uj-konzolon.jpg