• A Microsoft hivatalosan is bejelentette az Xbox Series S-t
  • A 299 dolláros árat is megerősítették

Erősen indult a mai reggel, hiszen kiszivárogtak az első képek a régóta pletykált Xbox Series S-ről, megbízható forrásból pedig az ár és a megjelenési dátum is kitudódott. Aki azonban csak a hivatalos infóknak hisz, az most hátradőlhet: a Microsoft néhány perce megerősítette, hogy valóban érkezik a kisebb változata a következő generációs Xboxnak, mely a korábbi képeknek megfelelően fehér színben fog pompázni.

breking-a-microsoft-hivatalosan-is-bejelentette-az-xbox-series-s-erkezeset-es-arat.jpg

A Microsoft nemcsak az Xbox Series S érkezését erősítette meg, hanem az árát is: valóban 299 dollárba fog kerülni, ahogy azt a szivárgásban is lehetett olvasni.

Egyelőre be kell érnünk ennyivel, de a gyártó azt ígéri, hogy hamarosan további információkat is megosztanak majd a konzolról. Addig marad a "nextgen teljesítmény minden idők legkisebb Xbox gépében" szlogen – hogy mi lapul ténylegesen a motorház alatt, az hamarosan kiderül.

[Friss] A konzol hazai ajánlott fogyasztói ára 113 990 forint lesz.