Thank You Bus Driver bemutató – Fel kell szállnom, mer' a szervízben a Merci

Felettébb különleges indie-játék landolt nálam a napokban, ami után mindjárt másképp utazom a 7-es buszon.

A tömegközlekedésben dolgozók mindennapjai aligha tartoznak a legirigylésreméltóbb foglalkozások közé. A folyamatos időnyomás, az elégedetlen utasok és a kiszámíthatatlan forgalom önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy bárkinek próbára tegyék a türelmét. De mi történne, ha egy buszsofőr végre szabad kezet kapna a rendbontó utasok megregulázására, miközben a közlekedési szabályokat is legfeljebb baráti ajánlásként kezelné? A játék egyben a frissen létrehozott Double Fine Action Labs első megjelenése is, amelynek célja, hogy kisebb, kísérletezőbb ötleteknek biztosítson teret. A Will Koehler elképzeléséből született alkotás mindössze néhány hét alatt készült el, ami már önmagában is jól jelzi, milyen léptékű produkcióval állunk szemben. Nem egy sokórás szimulátort, hanem egyetlen különös ötlet köré felépített, rövid és intenzív szórakozást kapunk.

Jegyük, bérletük meg ugye nincsen

A feladatunk első pillantásra meglehetősen hétköznapi: szimpla buszsofőrként megállóról megállóra kell szállítanunk utasainkat, lehetőleg a rendelkezésre álló időn belül. A Thank You Bus Driver azonban hamar világossá teszi, hogy a közlekedési vállalat működési szabályzata esélyes, hogy a monopol helyzetéből adódóan teljesen kaotikus. Az utasok ugyanis folyamatosan megszegik a buszon érvényes előírásokat, legyen szó étkezésről, alvásról, körömvágásról vagy éppen… szagokról. A rend fenntartása természetesen a játékos felelőssége, a problémák megoldásának elsődleges eszköze pedig egy büdös nagy pofon. A visszaesőket meg konkrétan ki kell hátrafele hajítani a fenébe! A kihívás amúgy abban rejlik, hogy mindezt vezetés közben kell végrehajtani. Egyik pillanatban még a következő megálló felé próbálunk navigálni, a másikban már a visszapillantó tükör segítségével kutatjuk a rendetlenkedő utasokat, miközben a buszunk feltartóztathatatlanul közeledik egy kerítés felé, ami ebben a játékban a betonfal-kategória. De amúgy, ha egy kukoricaföldön keresztül rövidebb az út, nyugodtan levághatjuk a kanyart, az esetleges anyagi károk pedig eltörpülnek a menetrend teljesítésének fontossága mellett, ami itt a leglényegesebb pont.

Mindezt egy egyszerű, de jól működő időmenedzsment-rendszer fogja össze. Az elégedett utasoktól kapott köszönetek nemcsak erkölcsi elismerésként szolgálnak, hanem további másodperceket biztosítanak számunkra. Minél hatékonyabban tartjuk fenn a rendet és teljesítjük a fuvarokat, annál tovább folytathatjuk a műszakot. Ez a mechanika kellemesen összekapcsolja a vezetést az utasok kezelésével, és folyamatos döntési helyzeteket teremt: érdemes-e azonnal megbüntetni egy szabályszegőt, vagy előbb inkább a következő megálló elérésére koncentráljunk?. A karikatúraszerű figurák, a nevetséges szabályok és a felelőtlen vezetési stílus együtt olyan abszurd komédiát eredményeznek, amely tökéletesen illeszkedik a Double Fine munkásságába. A rajzfilmszerű, fekete-fehér látványvilág pedig kifejezetten karakteressé teszi az egyébként szerény méretű produkciót.

Tanuljátok meg, hogy kapaszkodni kell

A kezdeti lelkesedés ugyanakkor viszonylag hamar alábbhagyhat. A játék alapvető mechanikái szórakoztatóak, de a rendelkezésre álló tevékenységek száma meglehetősen korlátozott. Bár az előrehaladás során új szabályok, különböző városváltozatok, dekorációk és speciális körülmények oldhatók fel, ezek többsége inkább a meglévő élményt variálja, mintsem érdemben átalakítaná. Egy esős, esetleg éjszakai műszak vagy egy szokatlan utas képes feldobni a hangulatot, de a játék néhány óra elteltével már nehezen tud valódi meglepetésekkel szolgálni. A kezelhetőség sem teljesen problémamentes: miközben maga a vezetés megfelelően árkádos és könnyen elsajátítható, az utasok pofozgatásánál néha félrement egy-két csattanó… Ez azért kellemetlen, mert a játék legfontosabb mechanikája éppen a gyors reagálásra épül. A folyamatos kapkodás természetesen szándékos tervezői döntés, ám nem minden esetben könnyű eldönteni, hogy egy elrontott helyzet a saját figyelmetlenségünknek vagy a kissé esetlen irányításnak köszönhető. Egyébként a hanghatások, a zene, a látvány mind-mind ráerősít a komolyanvehetetlen, agyeldobós kis témához. Az összkép teljesen jó, és megmosolyogtató. Nekem legalábbis bejött.

Hasonlóan visszafogott a hosszú távú motiváció is. A műszakok a tizenötödik forduló után véget érnek, végtelen játékmód és komolyabb eredménylista nélkül pedig viszonylag kevés indokunk marad arra, hogy az összes feloldható tartalom megszerzését követően is visszatérjünk. A teljes élmény nagyjából három óra alatt bedarálható, úgy, hogy igazából az első óra végére, a negyedik-ötödik műszaknál már lényegében látott mindent a játékos. Tehát aki összetettebb fejlődési rendszert vagy tartalmasabb vezetési szimulációt vár, könnyen csalódhat. Még nem említettem, de vannak tárgyak, amik megkönnyítik a történéseket, ezekből is eleinte roppant kevés van jelen. Ez a játék lehetett volna egy sokkal nagyobb durranás is, nyilván nem év játéka esélyes, de egy 5-8 órás indie gyöngyszem, ha a Double Fine-nál úgy döntenek, megtoldják kicsit az amúgy kreatív kis buszozgatást. Ha mondjuk teljesen eltolják roguelike-ba, ami amúgy érződik is a játékon, hogy opció lehetett egy ponton, csak aztán valamiért kivehették.

Mindezek ellenére nehéz igazán haragudni a Thank You Bus Driver-re. Az alkotás ugyanis pontosan tisztában van saját korlátaival, és nem is próbál többnek látszani annál, ami valójában. A mindössze  ötdolláros induló ár kifejezetten barátságos. Hiszen tudjátok: néha egyetlen ostoba, de megfelelően kidolgozott ötlet is elegendő néhány emlékezetes órához.

Borítókép forrása: Steam