Kibertámadás érte a Warhorse Studios-t, veszélybe került a Kingdom 3 és a Gyűrűk Ura játék

Még az is benne lehet a pakliban, hogy zsarolás áldozatává vált a cég.

A Kingdom Come: Deliverance fejlesztőinek semmi okuk nem lehetett a panaszra, hiszen a játék mindkét része nagy sikernek örvend, és más stúdióktól eltérően elég hamar tiszta vizet öntöttek a pohárba, miszerint már javában nekiláttak a harmadik felvonásnak is. Ezek alapján pedig kellő izgatottsággal várhattuk a Kingdom Come: Deliverance 3-at, ám most elég komoly problémával kénytelen szembenézni a fejlesztőcsapat. Ezúttal ugyanis nem a középkori csatatereken kell megküzdeniük ellenségeikkel. A hírek szerint a Warhorse Studios súlyos kibertámadás áldozatává vált, ráadásul a támadók olyan nehéz helyzetbe hozták a csapatot, hogy elvileg teljes egészében le is kellett állítaniuk a munkát. Ez különösen aggasztó, mivel két, nagy várakozással övezett videojáték sorsa is kérdésessé válhatott. Nem újkeletű sajnos az ilyesfajta támadás, emlékezzünk csak vissza az Insomniac Games ellen elkövetett kibertámadásra, ami eléggé rányomta a bélyegét a Marvel's Wolverine-re, sőt, már a Marvel's Spider-Man 2 sem kapott emiatt kiegészítőket, és akkor a többi projektről még semmi infónk. Még a legjobban várt videójáték mögött álló cég sem kerülhette el a hackerek figyelmét, és bizony a Rockstar Gameshez is betörtek digitálisan a GTA 6 miatt, aztán jó néhány felvételt közzé is tettek.

A Kingdom Come: Deliverance sorozatot jegyző cseh stúdió, a Warhorse Studios mindeközben október végén jelentette be, hogy kibertámadás érte őket. A csapat később megerősítette, hogy illetéktelenek hozzáfértek a belső rendszereikhez és adataikhoz, ami megzavarta a vállalat egyes szolgáltatásainak működését. A stúdióhoz közeálló források beszámolói szerint azonban a helyzet még ennél is súlyosabb lehet. Egy névtelen bennfentesre hivatkozó jelentés azt állítja, hogy biztonsági óvintézkedésként leállították a munkatársak számítógépeit, sőt, azóta állítólag még bekapcsolni sem volt szabad azokat. Felmerült az a gyanú is, hogy a támadók egy zsarolóvírussal megfertőzhették a rendszerüket, és az elkövetők váltságdíjat követelhetnek. Mindezt úgy, hogy a Warhorse Studio jelenleg két játékon is dolgozik, melyek közül az egyik a Kingdom Come sorozat következő része, a másik pedig egy nyílt világú szerepjáték, méghozzá A Gyűrűk Ura univerzumából. A hosszan tartó leállás természetesen mindkét játék fejlesztését késleltetheti, bár hivatalos csúszásról egyelőre nem érkezett bejelentés.

A Warhorse jelenleg kiberbiztonsági szakértőkkel és a hatóságokkal együttműködve vizsgálja az incidenst. Remélhetőleg a stúdió hamarosan helyreállítja rendszereit, így a fejlesztők a hackerekkel való küzdelem helyett ismét a játékok készítésére összpontosíthatnak.

Borítókép: Steam