• Nem szerepelt a DC Studios vezéreinek tervei között a Wonder Woman 3
  • A Man of Steel 2 és az Aquaman-filmek is veszélyben lehetnek

Nemrég új vezetők kerültek a DC Studios élére James Gunn és Peter Safran személyében, akik már meg is kezdték a képregényóriás hőseinek jövőjére vonatkozó terveik kidolgozását, amikből azonban úgy fest a Csodanő bizony kimaradt. A The Hollywood Reporter értesülései szerint ugyanis a Warner Bros. Discovery CEO-ja, David Zaslav számára készülő tervek között nem szerepel a Wonder Woman 3, mivel állítólag nem illeszkedik az új menetrendbe, hiába jelentkezett be rá a korábbi két film rendezője, Patty Jenkins.

ww.jpg

Azonban nem ez az egyetlen film, ami veszélybe kerülhetett, az értesülések szerint ugyanis még Henry Cavill nagy küzdelmek által feltámasztott Supermanje – avagy a Man of Steel 2 –, a Snyderverse, a Black Adam folytatása és még az Aquaman-filmek sem szerepelnek a DC Studios új irányvonalának tervek között.