• Élő stream közben kapta elő fegyverét Carl Reimer
  • A pisztoly végül el is sült
  • A Twitch letiltotta a játékost, a CoD-csapata is kidobta

Miként lehet egyetlen rossz húzással tönkretenni egy több éves gamer karriert? A Call of Duty-streamer és -játékos Carl Reimer most jó eséllyel bemutatta, nemrég ugyanis élő adásban sütötte el a fegyverét - persze csak véletlenül, de ez a lényegen nem változtat.

Az egész történet azzal indult, hogy valaki beszólt Reimernek (vagy legalábbis ő így tett), mondván nincs pénze, amire a streamer úgy reagált, hogy előkapta a fegyverét. És bár láthatóan megpróbálta kiüríteni a pisztolyt, Reimer figyelmetlen volt, úgyhogy amikor poénból meghúzta a ravaszt, akkor a golyó annak rendje és módja szerint távozott - szerencsére nem tett vele kárt senkiben, csak a berendezésben.

Az eseménynek természetesen meglettek a következményei: csapata, a SoaR Gaming azonnal kihajította, a Twitch pedig szintén felfüggesztette a fiókját.

"Könnyen lehet, hogy tönkretettem életem hátralévő részét és az évek kemény munkáját" - mondja bocsánatkérő videójában, melyben azzal védekezik, hogy részeg volt.

Hogy a Twitch részéről végleges-e a tiltás, vagy csak ideiglenes, azt nem tudni, de bárhogy is lesz, könnyen lehet, hogy ezzel szó szerint lőttek Reimer gamer karrierjének.

elo-adasban-sult-el-egy-call-of-duty-streamer-fegyvere.jpg