Érdekességek a Crysis bétájáról Jó magyar városi gyerek lévén ugyan nem tudom, hogy tényleg a gyökerénél kell-e kihúzni a gazt - sőt, bevallom, képről valószínűleg nem tudnám megkülönböztetni a tulipántól a hétköznapi húsevőgyomot -, de abban már most biztos vagyok, hogy ez a hírem sok olvasót fog vonzani, ha pedig mégsem így lesz, ígérem, elmegyek és kapálok egyet ebben a gyönyörű, napsütéses őszi délutánban. Na szóval, a lényeg, hogy az EA és a Crytek közösen elismerték, nem volt hivatalos bejelentése a bétaváltozatnak. Az ok, mint mondták, az, hogy ez nem egy publikus béta volt - a nagyobb volumenű, FilePlaneten majd megtalálható változat hamarosan indul, ezt a mostanit nem szerették volna nagy dobra verni.

Érdekességek a Crysis bétájáról Aztán szerettek volna pár szót szólni arról, hogy végül is kik kerültek bele abba a csoportba, akik első ízben próbálhatták ki a német gárda technikai demonstrációját... akarom mondani, csúcsjátékát. Egy előre kiválasztott, titkos csoport volt az, kik fekete napszemüvegben és öltönyben járnak a földön, nevüket elhamvasztották a testükkel együtt, miután elvégezték a feladatukat. Az EA kiadó és a Crytek közös baráti társasága... akarom mondani, közös kiszemelt véletlenszerű emberei voltak azok a szerencsés (?) flótások. No meg természetesen a FilePlanet pár prémium előfizetője, lévén, ők biztosítják majd a bétához a sávszélességet, kéz pedig kezet mos. Azonban figyelmezzetek szavamra, halandók! Ez a végső teszt volt, hogy ellenőrizzék a veszélyes destabilitást - felgyulladó videokártyák, leégő winchesterek, önálló életre kelt, és sört követelő RAM-ok -, mielőtt a nagyobb publikum elé vetik a terméket.

Érdekességek a Crysis bétájáról Végül, de nem utolsósorban pedig kitértek arra a hírre, amelyről számtalan konkurenciánk tényként írt: hogy a bétáért bizony fizetni kell, ráadásul nem csak készpénzben, de a lelkeddel is, hiszen, ha kapsz egy kulcsot, maga az ördög jön el Electronic Arts-os bikinibe öltözve, hogy írj alá vele egy szerződést. Nos, ezek közül a híresztelések közül egyik sem igaz - bár a lélekeladós dolgot hivatalosan nem cáfolták, forrásunk bizonyítékai holnap a Guru Kacsa címlapján -, a lényeg annyi, hogy az első bétához Fileplanet ELŐFIZETÉS kell majd - egy szimpla regisztrációval csak annyit érünk majd el, hogy az eddigi "lépj be vagy elkárhozol" üzenetek helyett hosszú órákon át szemezgethetünk a fórumos ömlengések között, amelyben a szerencsések leírják, milyen jó kis játék is lett ez a cucc. Oknyomozó riportunkban NightBagolyt olvashattátok, holnap utánajárunk, vajon tényleg igaz-e, hogy Gordon Freeman összejött Britney Spearsszel, és hogy Lara Croft valóban teherbe esett-e Pac-mantől.