• Nemrég jelent meg a Strategic Mind: Blitzkireg
  • Melynek egy alternatív történelmet bemutató átvezetője Hitlert a Vörös téren ábrázolja
  • Ez pedig az orosz média szerint azt jelenti, hogy támogatják a náci ideológiákat
  • Strategic Mind: Blitzkrieg teszt

A Starni Games legújabb játéka, a Strategic Mind: Blitzkrieg, nemrég jelent meg, és egyelőre igen nagy népszerűségnek örvend mind a kritikusok, mint a rajongók között. Azonban hiába az erős rajt, a fejlesztők öröme nem lehet felhőtlen: nemrég ugyanis egy orosz TV-csatorna azzal vádolta meg őket, hogy valójában a nácik ideológiáival szimpatizálnak, ez pedig odáig fajult, hogy már az orosz állam is vádemeléssel fenyegette meg a stúdió munkatársait.

strategic-nacik-01.jpg

Az igencsak drasztikus vád mögött a játék egyik átvezetője lapul (lásd kicsit lejjebb), mely Hitlert a Vörös téren ábrázolja, győzedelmes félként. A fejlesztők szerint azonban mindez korántsem jelenti azt, hogy támogatnák a nácikat, egyszerűen csak egy alternatív történelmet igyekeznek bemutatni a kampányon keresztül: amennyiben a játékos sikerre viszi a németeket, úgy láthatjuk, ahogy a Harmadik Birodalom katonái Moszkvában masíroznak. A fejlesztők egyben arról is biztosítottak mindenkit, hogy elítélik a nácikat, és arra is figyeltek, hogy Hitler és Göring egyértelműen negatív figuraként tűnjenek fel, alternatív történelem ide vagy oda.