...épp ezért volt fura, hogy a Codamasters nem nagyon törte össze magát a folytatással. Mindig sejtettük, az utóbbi időben már tudtuk, hogy készül valahol a műhelyek mélyén, ám csak ma vált kész ténnyé: érkezik a GRID 2!

A játék természetesen az első rész hagyományait folytatja, még magasabbra emelve a lécet az elődben felállított sztenderdek terén, legyen szó a mesterséges intelligenciáról, a törésmodellről, a látványvilágról, vagy épp az azóta már mások által is lemásolt idővisszapörgetésről. A még látványosabb körítésről az új generációs EGO Game Technology Platform gondoskodik, az autók fizikájáról pedig a szintén friss TrueFeel Handling System, amely igyekszik megtalálni az egyensúlyt a szimuláció és az arcade vezérlés között, hogy könnyen kezelhetőek legyenek a gépek, de vezetésük mégis kihívást nyújtson, hogy a játékos érezze: ahogy egyre több versenyt teljesít, úgy tanul bele mindebbe, úgy lesz egyre inkább mestere a versenyzésnek és az autóvezetésnek.

Érkezik a GRID 2!

Természetesen a fókusz itt is a karriermódon van, ahogy a kivitelezésért felelős producer, Clive Moody elmondta: a GRID 2 ismét személyes élmény lesz, egy olyan izgalmas film képei pörögnek majd a képernyőn, amelynek mi leszünk a főszereplői. A fejlesztők az autóipar négy évtizedének legendás modelljeit pakolják alánk, amelyekben Európa, Ázsia, illetve az Egyesült Államok licencelt versenypályáin, valósághűen lemodellezett városi utcáin és veszélyes hegyi útjain tehetjük próbára tudásunkat, Chicagótól Miamin és Párizson át Abu-Dhabiig. Természetesen a szólista mód mellett ismét lesz multiplayer is, úgy helyi, osztott képernyős, mint online módban, és a GRID 2 is integrált része lesz a Codemasters RaceNet rendszerének, így nyomon követhetjük a közösség tagjainak eredményeit, trófeáit, és persze ki is hívhatjuk őket egy ki-ki meccsre hogy eldöntsük, melyikünk a jobb pilóta.


A GRID 2 a tervek szerint 2013-ban jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.