• Az új frissítéssel megújul a Euro Truck Simulator 2 fizikája
  • Ennek legfőbb újdonsága a dupla pótkocsik támogatása
  • A frissítés nyár elején jön
  • Készül egy fizetős pótkocsicsomag is, Heavy Cargo DLC néven

A Euro Truck Simulator 2 rajongói már nagyon régóta (egész pontosan 2011 márciusa óta, azaz több mint hat éve) rágják a SCS Software fülét azért, hogy a kamionok mögé végre több pótkocsit is lehessen kapcsolni. Imáik úgy tűnik, meghallgatásra lelnek, ugyanis a nyári frissítés egyik eleme ez lesz, ami valószínűleg a realizmus egy újabb fokát fogja jelenteni a játékban.

Az ingyenes, nyár elejére belőtt frissítés amúgy a fizikai modellben is komoly fejlesztést hoz, ugyanis sokáig pont a program fizikai rétege volt az, ami miatt a kétpótkocsis elrendezések nem kerülhettek be a játékba. A fejlesztések másik hozadéka ugyanakkor az lesz, hogy a játék a nagyobb és bonyolultabb felépítésű, több forgáspontú, önállóan mozgó kerekekkel rendelkező pótkocsikat is támogatni fogja. Ez utóbbi köré a stúdió külön DLC-t is tervez: a Heavy Cargo pakk több túlméretes rakományt, és az azok vontatásához szükséges kamionkiépítéseket tartalmaz majd.

A DLC-t külön-külön lehet majd megvásárolni az ETS2-höz és az American Truck Simulatorhoz, a dupla pótkocsis megbízatások viszont az ingyenes frissítés részét képezik majd.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!