Az izlandi CCP pár napja nem mindennapi kitüntetésben részesült: hazájának Üzletember és Közgazdász Szövetsége az „Innováció és Tudás” díjjal tüntette ki őket, ami valljuk be, szokatlan gesztus, hiszen ritka, amikor egy játékfejlesztő céget egy „külsős” szervezet ismer el. Tegyük hozzá, megérdemelték az urak, hiszen keményen dolgoznak azért, hogy örömet okozzanak a rajongóbázisuknak, sőt, bővítsék azt.

A mai nap mérföldkő mind a cég, mind az EVE Online életében. Az új tartalom, melyről korábban már beszámoltam, és amely végül a baljós-rejtélyes Apocrypha nevet kapta a keresztségben, alapos tesztelés után lassan felkúszik a szerverekre (kb. délután ötig ezért azok elérhetetlenek lesznek), és kitágul az univerzum. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a klasszikus kliens nyugdíjba vonul, a Shader Model 1.0 támogatással együtt; ezentúl a Premium Lite nevű applikációt kell letöltenünk, melyhez minimum SM2.0 szükséges (GeForce FX 5xxx és Ati R300 a minimum), ám az ígéretek szerint ez nem akkora „büntetés”, a gyengébb vasak tulajai szebb kinézetet kapnak (bár sokan ennek ellenére siratják a régi,klasszikus hangulatot), de azért még elkocog a cucc gépeiken. A másik nagy hír, hogy a cég beruházott egy RamSan-500 SSD tárolóba (2 TB flash raid, 16-64 GB DDR cache, 2 GB/s sávszélesség [másodpercenként 100 ezer I/O művelet]); ezzel a szörnyeteggel az ígéretek szerint a leállások, adatbázis-lagolások jelentősen csökkennek majd.

Hogy a srácok mekkora melót végeztek a patch/update során, érdemes megnézni ezt az oldalt; még az angolul nem tudók is megdöbbennek szerintem a felsoroláson – maradjunk annyiban, hogy minden elemében megújult, frissült, javult a játék. A „legózók” örömére új, Tech 3-as szintű hajókat építhetünk saját kedvünk szerint, az automata tréningbe immár 50 skillt állíthatunk sorba (magyarul: beállítod, mit akarsz megtanulni, majd akár ki is léphetsz, egy nap múlva pedig megkapod a fejlesztett pilótádat), sőt, évente egyszer újraoszthatjuk az attribútumpontjainkat is, ha másfelé szeretnénk specializálódni.

A játéknak van (volt?) egy kétségtelen hátulütője: nehezen lehetett megtanulni, már a karakterkészítés is bonyolultnak tűnt. Nos, ez utóbbinak vége, jelentősen leegyszerűsítették a srácok, eltávolítottak minden olyat belőle, mely a kezdők előtt kérdőjeles volt, vagy épp a karrier elején lényegtelen, így hamarabb fejest ugorhatunk a buliba, és majd amikor megismerkedtünk az alapokkal, akkor kezdhetünk bele a „skillezésbe”, életpályánk megtervezésébe.

Ahogy a korábbi híremben volt róla szó, a féreglyukak felfedezésével új világba kerülünk, ahol új ellenség vár ránk Sleepers néven, akik bőszen védelmezik rendszerüket, ráadásul frissített MI-vel – az ígéretek szerint az ellenük vívott harc inkább emlékeztet majd minket PvP-re, mint PvE-re. Természetesen mindehhez új sztori és küldetések társulnak, rengeteg technológiai fejlesztéssel egyetemben.

Akit érdekel a téma, a műfaj, és nem ijed meg az összetett, olykor urambocsá' gondolkodást igénylő mechanizmustól, érdemes próbát tennie tehát az EVE-vel, csak óvatosan – úgy szippantja be a gyanútlan vándort, mint egy féreglyuk az arra tévedő űrkalandozót...

(Megjegyzés: hogy a játék dobozos verziója nálunk egyáltalán kapható lesz-e, azt nem tudom, külföldről meg lehet rendelni, 25 fontért, azaz postaköltséggel együtt kb. 9000 forint körüli áron).


Apocrypha trailer



A teljes expanzió előzetese