Ha sosem hallottál még az ENDS nevezetű játékról, akkor a hiba nem nálad van. Még 2023 októberében látott napvilágot az ENDS első teaser-videója, ám azóta igen nagy csend honol a projekt körül. A Concrete Realm azonban most kiadta az első fejlesztői videót a készülő játékhoz, amelyet a legjobban úgy lehet meghatározni, mint egy GTA-szerű, realisztikusabb hangvétellel érkező akciójáték, amely London sötét alvilágában játszódik. Az ENDS azt ígéri, hogy egy földhözragadtabb élményt kínál majd, a játékosokat pedig London városi környezetébe helyezi, ahol a kifejezetten életszerűen megírt (értsd: nem szuperhős) karakterek megpróbálnak hírnevet szerezni maguknak – ez persze egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

Az első fejlesztői vlog a játék készítését, a programozást, a történet alakulását, a harcot és a mozgást, valamint a játékbeli menüket mutatja be. Láthatjuk, hogy egy felugró telefon-mechanika hogyan kínál zenelejátszót menet közben, illetve magát a főszereplőt, Rahimot is láthatjuk Londonban sétálni. Maga a környezet egyébként 100%-ban hiteles lesz, mivel a fejlesztők kimentek és naphosszat fotókat készítettek, hogy még a legutolsó utcatábla is megfeleljen a valóságnak. A játék egyszerre lesz sandbox és kap komolyabb RPG-elemeket, amelyek segítségével kiépíthetjük hírnevünket a placcon. Igencsak ambiciózus projektnek néz ki az ENDS-re, remélhetőleg pár éven belül meg is kapjuk! Addig meg elszórakozunk mondjuk a Watch Dogs Legionnel.

A borítókép illusztráció