Kezdetét vette a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny, amely Magyarország történetében egyedülálló, sosem látott formában kívánja erősíteni a hazai e-sport-életet. Milliós összdíjazás, két játék, 19 megye és rengeteg lehetőség. A részletekről a verseny főszervezőjével, Pauska Zsolttal, a Mediaworks tartalomfejlesztési igazgatója adott interjút.

Eddig példátlan vállalkozásnak tűnik a minap bejelentett Megyék Csatája E-sport Verseny. Honnan jött a bajnokság ötlete?

Megfigyelve a nemzetközi trendeket, látható, hogy az e-sportnak hatalmas rajongótábora van, nem beszélve arról, hogy a játékosbázis is szemmel látható népszerűségnek örvend. Láttuk azt is, hogy a koronavírus-járvány hatására a hagyományos sportok a háttérbe szorultak a mindennapok során. Ez káros hatással van a közösségi szurkolói élményre. Úgy gondoljuk, hogy ezeken a területeken tudunk segíteni, ezzel az amúgy is felfutó félben lévő formátummal.  De a verseny számunkra nem pusztán a korral való haladás kézzelfogható bizonyítéka, hanem felelősség vállalás is. Úgy gondoljuk, hogy a versenyen alapvetően a fiatalabb korosztály képviselteti magát. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójátékos-társadalommal szemben sokfelé kialakult egy negatív előítélet, miszerint káros szenvedélynek élnek, egész nap a gép előtt ülnek értelmetlenül. Ezt a falat is szeretnénk lebontani. Az idősebb családtagok láthatják, hogy a játék nem csupán szórakozás, hanem felkészülést, ügyességet és koncentrációt igénylő időtöltés. Ezen felül élőben követhetik a meccsek során a barátok, családtagok a versenyzők játékát, és ez egy új élményt is nyújthat bárkinek. Végül, de nem utolsó sorban a versenyben lehetőséget kap az a fajta egészséges lokálpatrióta életérzés is, amelyet a Mediaworks tulajdonában álló regionális portálok segítségével játékos versengés formájában élhetnek meg a résztvevők.

A jelentkezők két teljesen különböző játékban mérhetik össze tudásukat, Leagues of Legendsben és FIFA 21-ben. Miért ezekre esett a választás?

Nem árulok el titkot, ha azt mondom, nekem mindig is nagy szerelmem volt a labdarúgás, ezért is esett a döntés a FIFA-sorozatra. Örömmel tölt el, hogy a világ egyik legnépszerűbb játéka a futballal kapcsolatos, és megvalósítható vele egy e-sport-rendezvény. Az már szervezés közben dőlt el, hogy a legújabb szoftverrel fogunk kezdeni annak megjelenése után, a FIFA 21-gyel. Azoknak is kedvezni akartunk, akik csapatjátékban érzik magukat tehetségesnek. Erre a legalkalmasabbnak a Leagues of Legendset tartottuk. Az elképesztő sikernek örvendő játék nem csak azért figyelemre méltó, mert több tízmilliós tábort mozgat meg világszerte, hanem azért is, mert ingyenesen elérhető, így tényleg szinte bárki számára megadatik a megfelelő felkészülés lehetősége.

megyek-csataja-interju-01.jpg

A verseny nevében szerepel, hogy itt bizony a megyék és az ország különböző régiói csapnak össze. Ez azt jelenti, hogy a csapat minden tagjának egy megyéből kell származnia?

A FIFA esetében a jelentkezők nem csapatot alkotnak, egyéni az indulás. Egy adott játékos csak az állandó, vagy ideiglenes bejelentett lakcímének megfelelő megyei selejtezőre adhatja le a nevezését ellenkező esetben diszkvalifikálásra kerül. A Leagues of Legendsnél ez csak egy kicsit bonyolultabb. Igyekeztünk játékosbarát nevezési feltételeket teremteni, ezért úgy döntöttünk, a csapatot alkotó 5 játékosból, legalább 3 játékosnak kell abban a megyében bejelentett lakcímmel rendelkeznie amelynek a selejtezőjén elindulna. Fontos kitétel továbbá, hogy mindkét játéknál a versenyre csak és kizárólag Magyarországon élő magyar állampolgárok nevezhetnek.

Van életkori megkötés?

Habár a játékok alacsonyabb korhatár-besorolással rendelkeznek, mi a hazai szövetségi szabályoknak megfelelően működő és a sportokhoz hasonló formában  szerveződő országos felnőtt verseny vagyunk, ezért 16. életévüket betöltött versenyzők nevezhetnek. Továbbá azt is fontos kiemelni, hogy azon 16 évnél idősebb játékosok, akik nem töltötték be a 18. életévüket, csak szülői beleegyezéssel indulhatnak a tornán.

lol-nevezes-01.jpg

A Megyék Csatája azért is rendhagyó, mert az e-sportolók mellett, olyan “nagykövetek” is megjelennek, mint Jakabos Zsuzsa, Majka, Berki Krisztián és Horváth Tomi. Miért esett rájuk a választás, ők is kötődnek valahogy a gamer világhoz?

Karakteres arcokat szerettünk volna, akiket nem csak játékosok ismernek, és szívesen felsorakoznak mögéjük a versenyzők a nagy csatában, ha csak képletesen is. Nem volt kikötés, hogy részesei legyenek a gamer világnak. Ők is lehetnek ugyanúgy kezdők, akár a hozzájuk csatlakozó játékosok. A lényeg, hogy szívvel-lélekkel képviseljék a régióikat. Jól szimbolizálja az is, hogy a sport és e-sport megfér egymás mellett, hogy Jakabos Zsuzsa úszó, olimpikon és Berki Krisztián egykori labdarúgó is elvállalta a felkérést. Természetesen figyeltünk arra is, hogy a játékokban jártas ismert személyeket is bevonjunk, akik segítik a versenyzőket, és a téma iránt érdeklődőket. A négy fősztár mellett a verseny népszerűsítésének érdekében, megyénként egy-egy ismert embert is felkértünk, hogy képviselje az adott megyét. Annak érdekében, hogy ne tolódjon el a fókusz a főváros felé. Őket is hamarosan megismerheti a közönség.

Miben különbözik a négy kiemelt sztár, illetve a 19 megyei képviselő szerepe?

A 4 sztárra, mint az esemény fővédnökeire tekintünk, úgy gondoljuk, hogy ezek a hírességek közelebb tudják vinni a videójátékok világában kevésbé járatos, de a téma iránt érdeklődő emberek számára. A fővédnökök ezen felül csapatkapitányi szerepben is feltűnnek, mert tervezünk egy versenyindító sztárfutamot is, ahol a hírességek is kipróbálhatják magukat egy sokaknak új területen, az e-sport világában. A megyei képviselők a csapatkapitányok mögé sorakoznak majd fel a verseny indító sztárfutamban.

Ahogy arról már volt szó, a verseny egyedi, ilyet hazánkban még nem rendeztek. Mi a Megyék Csatája célja, az üzenet, amit szeretnének átadni?

Még egyszer kiemelném, amit korábban említettem, ez egy remek alkalom arra, hogy a játékosok kiéljék a bennük rejlő lokálpatriótát, küzdjenek régiójukért, a megyéért, és nem utolsó sorban megmutassák családjaiknak, hogy igenis lehet sikereket elérni a számítógép előtt ülve is.

Eljött az ideje itthon magasabb szintre emelni az e-sportot?

Mindenképpen. Reméljük, hogy egyre erősebb lesz a hazai e-sport minden vonatkozásában, és akár magyar csapatokat küldhetünk a világversenyekre akikre büszkék lehetünk.