A legszomorúbb az, hogy nem nagyon kaptunk pontos okokat, legalábbis eddig, mert most a csapat egykori tervezési igazgatója, Gareth Wilson a Eurogamernek hajlandó volt beszélni a cég bezárásának okairól.

"Sajnos összecsaptak felettünk a szerencsétlenség hullámai. Az ipar komoly változásokon ment keresztül az utóbbi időben, melyek a konzolciklussal és a gazdasági helyzettel kombinálva igen nehézzé tette egy új IP elfogadtatását. A játékosok egyszerűen kevesebb lelkesedéssel vállalták a kockázatot. Nem csak a Blur fogyott rosszul tavaly, de az Enslaved, az Alan Wake és a Vanquish sem szerepeltek jól, míg a Halo és a CoD újabb rekordokat döntött."

Bár az Activison három teljes hónapot adott a cégnek, hogy vevőt találjon, az alkalmazottak nagy része inkább arra használta ezt az időt, hogy új állást keressen más fejlesztőknél.

Sokan gondolták, hogy a Blur megjelenési ideje is rontott a játék eladásain, hisz igen közel adták ki a Red Dead Redemptionhöz és az autós témában nem túl távol álló Split/Secondhöz is.

"Tény, hogy a megjelenési dátum nem segített sokat, de manapság nem is ezen van a hangsúly. Egy játék vagy rögtön a megjelenésekor kitör, és eladnak belőle 2-3 milliót, vagy még a kitörés sem jön neki össze. Ráadásul minőségi ugrást sem tapasztaltunk. Tudtátok, hogy 2010-ben több 80% feletti átlagértékelésű játék jelent meg, mint bármikor máskor?"

Természetesen sokan haragudtak az Activisonre a döntés miatt. Wilson így vélekedik a dologról:

"Akkoriban nagyon idegesek lettünk a bejelentés miatt, visszagondolva pedig látható, hogy azért a három hónap első hetei után nyilvánvaló volt, hogy be fognak zárni minket."

Wilson egyébként azt is elmondta, hogy nagyon örültek a Bizarre-nál a sok pozitív visszajelzésnek, és a rajongók szeretete büszkeséget kelt a tagokban. Ő egyébként a Sumónál helyezkedett el, ahol állítja, hogy az ipar egyik legjobb ötletén dolgozik.