• Az Untitled Goose Game libája is bekerült a Fall Guys skinjei közé
  • Méghozzá természetesen gágogással együtt
  • A libán kívül pedig hamarosan érkezik két falusi kosztüm is

A Fall Guys fejlesztői egyáltalán nem idegenkednek más franchise-ok bevonásától a játékba, így kapott például saját skint Sonic vagy épp Godzilla is a közelmúltban. Mindez azonban csak felvezető volt a valódi kollaborációhoz, melyről a mai nap számoltak be az illetékesek a közösségi médiában.

fall-guys-untitled-goose-game-skin-teljes.jpg

Bizony, nem vicc, nem átverés, az Untitled Goose Game libája is megkapta a maga Fall Guys kosztümét, mely már el is érhető a játék boltjában. A liba ráadásul nem egyedül érkezik, hanem gágogni is tud majd, pont úgy, mint ahogy a tavalyi év egyik legelborultabb indie játékában tette anno. A Mediatonic továbbá azt is jelezte, hogy a közeljövőben két falusi skin is felbukkan majd az Untitled Goose Game-ből, azonban lássuk be, a hangsúly itt egyértelműen a libán van.