• A fejlesztők eredetileg nyárra ígérték a Fall Guys megjelenését Xboxra és Switch-re
  • A debütálást azonban el kellett halasztani
  • Hogy mikor jelenhet meg a játék ezekre a platformokra, azt nem tudni

A Fall Guys tavaly nyáron egy pillanat alatt berobbant a játékiparba, és bár a Mediatonic alkotása iránti érdeklődés az elmúlt hónapokban érezhetően megcsappant, még így is sokan játszanak a színes, humoros kompetitív játékkal. A potenciális rajongótábort azonban nagyban leszűkíti, hogy a Fall Guys jelenleg csak PC-re és PlayStationre érhető el, és a jelek szerint ez a közeljövőben nem is fog változni.

Az alkotók eredetileg ugyan azt ígérték, hogy a játék még idén nyáron érkezik Xboxra és Nintendo Switch-re is, most azonban bejelentették, hogy ebből nem lesz semmi. Az indoklásuk szerint azért van szükség erre a késésre, hogy minden extra funkciót bele tudjanak pakolni a két új verzióba is, például a platformok közti játékot, melynek a megvalósítása régi álmuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!