A Bethesda, ahogy arra tippelni lehetett, az E3 során mutatta meg a Fallout 4 következő DLC-adagját, amelyben két „kozmetikai” csomag mellett egy új, saját történettel rendelkező expanziót is találunk. 

Amíg a Contraptions különböző szerkezeteket hoz, a Vault-Tecben pedig a saját, emberkísérletekkel is megfejelt óvóhelyünket építhetjük fel, addig a Nuka-World, ami egyébként jó eséllyel a játék utolsó nagy kiegészítője lesz, friss küldetéseket hoz, amelyek keretében a hősünk a raiderek oldalára állhat.

A DLC-ben a Nuka-World vidámpark mutatkozik be, ami egykor egy idilli kis hely volt, a bombák robbanása után azonban egy törvénytelen bűntanyává változott. Itt új, felfedezésre váró területeket kapunk, köztük a Safari Adventure-t, a Dry Rock Gulch-ot, a Kiddie Kingdomot és a Galactic Zone-t, sőt, raiderek vezetőjévé is válthatunk, hogy gyilkos bandánkkal a Commonwealth településeit hódítsuk meg. Mindezen kívül új ellenfelek, lények és fegyverek is lesznek.

A Nuka-World valamikor júliusban jelenik meg, és nem lesz olcsó, a Bethesda ugyanis 20 eurót kér érte.