Bejelentették hát a Fallout 76-ot, ennek alkalmából pedig tartsatok velünk egy spekulációkkal megtoldott, fiktív történelmi utazásra és némi elemzésre, mert meggyőződésünk, hogy tudjuk, hol játszódik a Fallout 76. Arra is van bizonyítékunk, hogy a története csak előzmény lehet.

A 76-os óvóhely

A Vault 76 nem véletlenül kapta számozását, ahogy a trailerben egy plakát is tanúskodik róla, Amerika Függetlenségének 300. évfordulóján nyitották meg az óvóhelyet, azaz 2076-ban. Nemsokára hasznát is lelték, hiszen mint tudjuk, a Fallout világának bombái alig egy évvel később, 2077 október 23-án kezdtek el röpködni.

fallout-76-tricentennial-2.jpg

No de miért is fontos ez? Egyrészt a játékbeli források szerint (Fallout 3 és kiegészítője, a Mothership Zeta is tesz említést a 76-os óvóhelyről, de a Fallout 4-ben is szóba kerül) a Vault 76 egy úgynevezett „kontroll” óvóhely, vagyis 20 évvel a páncélajtó záródása után elfogynak a készletek az ott tartózkodó 500 ember számára, rosszabb esetben automatikusan kinyílik a kapu is. De még így is szerencsésnek mondhatják magukat, mert nem estek áldozatul a Vault-Tek elmebeteg társadalmi kísérleteinek (még).

Tehát elvileg legkésőbb 2097 október 23-án elfogynak a készleteik és kinyílik a kapu – ennek viszont ellentmond a trailerben látható Pip-Boy, melynek óráján pontosan 2102, október 27, reggel 6 óra 34 perc olvasható.

fallout-76-pip-boy-alarm.jpg

Vagyis nem 20, hanem 25 évig húzták bezárva, de ez abból a szempontból lényegtelen, hogy akár így, akár úgy, de a játék eseményei biztosan a Fallout-széria bármely része előtt játszódnak, vagyis egy „friss” sivatagot ismerhetünk meg. (Fallout 1: 2174) Ami nem jelenti azt, hogy mindenki kedvenc szupermutánsai ne lennének jelen, hiszen a 87-es óvóhely lakóit már 2078-ban kitették az FEV hatásainak. Mellesleg 2102 volt az az év is, amikor Richard Moreau (később a Mester) rábukkan a Mariposa katonai bázisra, ami tudjuk, mihez vezetett…

A traileren egy üres óvóhely látszik, ahol éppen a „Reclamation Day” (talán „visszaszerzés napja”) ünneplése zajlott le. Hogy mi ez pontosan, nem tudni, de több mint valószínű, hogy a lakók kivándorolnak a sivatagba, hogy visszafoglalják azt. Ismeretlen hősünk is szedelődzködik, ahogy az az ágyra vetett hátizsákból is látszik.

fallout-76-reclamation-day-2.jpg

A helyszín

Pontosat és biztosat nem tudunk ezzel kapcsolatban, de a Citadella adatai szerint a Capital Wasteland tőszomszédságában, Virginiában épült fel. Így viszont csökken az esélye a Mesterrel (és mindenki kedvenc „fafejű” Haroldjával) való találkozásnak, mert ők nyugaton tartózkodnak, Virginia viszont a keleti parton fekszik.

Az ellenfelek

A szupermutánsok, mint fentebb említettük, nincsenek kizárva, bár nem a mester hordái fognak veszélyeztetni minket. A Fallout 4 Intézete viszont csak 2110-ben alakult meg, tehát az androidos vonal valószínűleg hanyagolva lesz. Az Enclave jelenléte szokás szerint esélyes, hiszen a Vault 8 is tőlük kapta meg a „minden tiszta” jelzést csupán 10 évvel a bombák után (2088), így született meg a Fallout 2 Vault City-je. A Brotherhood of Steel korai éveiről vajmi keveset tudunk, de az biztos, hogy a háború kezdete óta mindenhol ott voltak. A ghoulok, egyéb mutánsok, és a rablóbandák gyakorlatilag garantáltak, de Idegenek már tették tiszteletüket a 76-os óvóhely környékén, ahogy Mothership Zeta audionaplóiból kiderül, az építésért felelős főmérnököt is elrabolták.

fallout-76.jpg

A dal

Nem, nem a tehetségkutatóról szólnánk, hanem a trailer alatt szóló nótáról, mely nem más, mint a „Take Me Home, Country Roads”, John Denvertől - bár nem az ő előadásában. Annyiban azonban mégis érdemes megemlíteni, hogy a dalszöveg Nyugat Virginiáról szól („Country Roads, take me home / to the place I belong / West Virginia…) ami akár a játék helyszínére is utalhat. Mint említettük, ugyan a nem tudjuk, pontosan hol található a Vault 76, de a dalszöveg és a Fallout 3 Citadellájának forrásai is ide mutatnak. Irány tehát a keleti part?

Persze mindezt tessék némi fenntartással kezelni, hiszen azt sem tudjuk, hogy szerepjáték lesz-e a Fallout 76, ezzel az erővel lehet akár városépítős mellékág is (akár online is, á la akármelyik építgetős-túlélő-játék). Akárhogyan is, tűkön ülve várjuk a Bethesda show-ját az E3 2018-on!