• Augusztusban érkezik Vault 94 raid
  • Szeptemberben a Morgantown térkép
  • Novemberben várható a Wastelanders kiegészítő
  • Ebben lesznek az NPC-k és a dialógusok

A Fallout 76 lassan egy éves lesz, és ez alatt bizony sokat fejlődött a játék. Ugyan még bőven van mit javítani, csinosítani rajta, de már rég nem olyan összecsapott, bugos program, mint a megjelenés napján volt. És az ősz folyamán még tovább bővül.

Augusztus 20-án indul a Vault 94 raid, ami – ahogy azt a címe is mutatja – a Vault 94-be vezet el minket, ahol a négyfős csapatoknak heti leosztásban kell három küldetést teljesíteniük értékes jutalmakért. Szeptemberben pedig érkezik a népszerű battle royale módhoz, a Nuclear Winterhez egy új pálya, a Morgantown, ami több vertikális mozgásteret (több romos épület lesz) és olyan szörnyeket ígér, mint a Grafton Monster.

Emellett a Bethesda november környékén szeretné kiadni a követkő Wastelanders kiegészítőt, amiben megkapjuk az emberi NPC-ket, velük együtt a beszélgetés lehetőségét, de számíthatunk új településekre és frakciókra is, mint például a Mothman kultusz.