40 dolcsi és egy szendvics – Ennyiért lett Ron Perlman a Fallout narrátora

Pár sor, 40 dolcsi, és irány haza. Így született meg a Fallout-széria ikonikus nyitánya.

Nehéz nem imádni Ron Perlmant, és nemcsak azért, mert egész Hollywoodban neki van a leghatalmasabb tégla-álla, Hellboy szerepe pedig messze neki állt a legjobban. A Fallout-játékok intróinak és outróinak narrációit is neki köszönhetjük már közel három évtizede, de bevallotta: eléggé nevetséges az a sztori, ahogy eredetileg hozzájutott ehhez a szerephez. Nehéz megítélni, hogy Perlman mennyi költői túlzással beszél az esetről, de az elmondása szerint mindössze "40 dollárért és egy szendvicsért" vállalta el a legelső melót az 1997-es első részhez.

Perlman a The Joe Vulpis Podcast adásában mesélte el, hogy az Interplay stúdió gyakorlatilag a derült égből kereste meg őt, és szerencsére egy kifejezetten éhesen pillanatában sikerült elkapniuk a színészt. Perlman beugrott a stúdióba, rögzített pár sort, és hazament. Egy évvel később csörgött a telefon: "Emlékszel a Falloutra?" – kérdezték, mire ő: "Nem igazán." Kiderült, készül a második rész, mire ő döbbenten csak ennyit kérdezett: "Miért?"

Nem kell magyaráznunk, hogy a játék ekkoriban óriási siker lett, bár a siker mértékét a 90-es évek játékiparában még egészen máshogy mérték. Kb. 100 ezer példány kelt el 1997 végéig, ami a korabeli piacon hatalmas eladási számnak számított. Perlman ezután sorban vállalta a folytatásokat – a harmadiktól a negyedikig –, mígnem a Fallout a játékiparon is messze túlnyúló mainstream gigafranchise-zá nőtte ki magát. Ron Perlmannek pedig gőze sincs róla, hogy mindez hogy történhetett.

Perlman ugyanis soha életében nem játszott egyetlen Fallouttal sem, mert bevallottan nem gamer. A sztori mindenesetre elég vicces, és tökéletesen demonstrálja, hogy hogyan születhetnek néha igazi évtizedes legendák, akár csak egy ebédszünet alatt.

Borítókép forrása: Depositphotos