Tegnap hajnalban véget ért a Fallout-sorozat 2. évada, és bár az ehhez kapcsolódó visszaszámlálás végül ordas nagy csalódásnak bizonyult (legalábbis azok számára, akik Jez Corden figyelmeztetése ellenére is komoly bejelentést vártak), maga a nyolcadik epizód kimondottan remek lett. Nem elég, hogy sikerült felpörgetni és érdekessé tenni az első részekben kissé felületesen kezelt sztoriszálakat (gondolok itt például a 33-as menedékre), de látványos jelenetekből sem szenvedtünk hiányt, hála a Pusztaság legrettegettebb rémalakjainak, a Deathclaw-knak. Innentől spoilerek!
A finálé egy részét ugyebár Maximus (Aaron Moten) elkeseredett küzdelme teszi ki az imént említett szörnyekkel, és bár a jobb sorsra érdemes Thaddeus is igyekszik beszállni a harcba, az Acél Testvériség egykori tagjának páncélja végül felmondja a szolgálatot, így anélkül kell farkasszemet néznie a monstrumokkal. Maximust egy New California Republic (NCR) katona és az ő mesterlövész‑puskája húzza ki a kilátástalannak tűnő szituációból (persze a plot armor miatt nem igazán kellett izgulnunk a főszereplőért), erre a jelenetre pedig akkora figyelmet fordítottak az alkotók, hogy többen is úgy vélik, nem egy random ürge van a maszk mögött.
Hanem a Fallout: New Vegas főszereplője, a Courier (vagy Courier 6), aki érthető okokból kifolyólag nem játszik szerepet Lucy (Ella Purnell), Maximus és a Ghoul/Cooper Howard (Walton Goggins) történetében. A PC Gamer szerkesztője, Christopher Livingston hívta fel a figyelmet arra, hogy vannak már Redditen erről szóló diskurzusok, ugyanakkor bármennyire is örömteli lenne egy ilyen komoly easter egg, vélhetően csak egy hommage-zsal van dolgunk.
Ahogy azt a lent mellékelt videó is mutatja, a szóban forgó jelentsor szinte egy az egyben megegyezik a New Vegas intrójában látott snittel, vagyis több mint valószínű, hogy ezt a videót akarták reprodukálni a készítők, nem pedig a Palpatine kártyát húzták elő a farzsebükből. Már csak azért sem hihető az a teória, hogy Courier 6 adta le a lövéseket, mert egyrészt nincs szám a ruháján, másrészt a Pip-Boy is hiányzik a kezéről – persze mindenki azt hisz, amit akar, nem véletlenül nevezték el a karaktert Schrödinger mesterlövészének.
Borítókép forrása: Prime Video