A Eurogamer stábjával folytatott interjúja során a Ubisoft európai ágának vezetője, Alain Corre megerősítette: a cég jelenleg is aktívan gondolkodik azon, hogy elkészítsék a Far Cry 4-et, a Beyond Good & Evil 2-t és új Prince of Persiát. 

Azt persze már nem közölte Corre, hogy ezek a tervek mennyire vannak előrehaladott állapotban, de biztosított minket arról, hogy aktívan rajta vannak a témán. Konkrétan kiderült, hogy tervezik a Far Cry sorozat új részét, az új Prince of Persia (volt már pletyka az új játékról) munkálatait igyekeznek úgy intézni, hogy már ne kelljen túl sokat várni, s természetesen a Beyond Good & Evil 2-ről sem feledkeztek el, sőt ezen dolgozgatnak is páran, de akárcsak a másik két program esetében, itt sem tudnak még semmi konkrétumot mondani.

Alain Corre úgy fogalmazott, hogy már a sütőben vannak a játékok, de van, amelyiknek az elkészítése tovább tart. A véglegesnek tekinthető játékokat majd csak akkor fogják bemutatni, ha már biztosak a dolgukban, s a fejlesztők érdekes ötletekkel tudnak előállni. Addig legyünk még türelemmel.

beyond-good-evil-2.jpg

A Beyond Good & Evil 2 sem volt kint az E3-on, pedig nagyon úgy tűnt. A Ubisoft később ezért bocsánatot is kért, nem akarták felcsigázni az embereket fölöslegesen.