• Június 5-én érkezik a Far Cry 5: Hours of Darkness
  • Ebben a DLC-ben a vietnámi háború elevenedik meg
  • A trailer alapján egy komolyabb hangvételű kiegészítőre érdemes számítanunk

Mint ahogy azt a készítők jó előre jelezték, a Far Cry 5 három DLC-t  kap a szezonbérlet részeként, melyek nem kapcsolódnak az alapjáték sztorijához, helyette a saját történetüket mesélik el. Ezen kiegészítők közül a Hours of Darkness az első a sorban, mely körülbelül két hét múlva érkezik majd, hogy egyenesen a vietnámi háború poklába vezessen minket.

Bár a másik két DLC témája elég elborultra sikeredett, hiszen a Dead Living Zombiesban zombik ellen harcolhatunk, míg a Lost on Mars keretein belül úrlényekkel vehetjük fel a harcot, az első trailer nyomán úgy tűnik, hogy a Hours of Darkness egy ennél jóval komolyabb, jóval borúsabb hangvételű alkotás lesz. Itt a Far Cry 5-ből ismerős Wendell Rednert alakíthatjuk majd, célunk pedig az lesz, hogy kiszabadítsuk foglyul ejtett bajtársainkat a Viet Cong táborokból.

far-cry-5-vietnam-01.jpg

Érdekesség, hogy miután végigvittük a DLC-t, két új módot is kapunk majd. A Survivor módban kevesebb felszereléssel kell boldogulnunk, míg az Action Movie mód nevéhez hűen fegyverek garmadáját zúdítja a nyakunkba, hogy Rambónak érezhessük magunkat, miközben rendet rakunk a dzsungel mélyén.

A Hours of Darkness június 5-én jelenik meg, ezt követi majd a Lost on Mars júliusban és a Dead Living Zombies augusztusban.