Bár a Call of Duty: Modern Warfare 4 megjelenése már nincs messze, az Activision láthatóan nem kizárólag a közelgő premierre koncentrál. A kiadó ugyanis megerősítette, hogy már megkezdődtek egy vadonatúj Call of Duty-sub franchise előkészületei, amely a jól ismert Modern Warfare és Black Ops mellett kínálhat majd valami egészen mást a játékosoknak. A Call of Duty történetét az elmúlt években leginkább ez a két nagy hangzatos elnevezés határozta meg, bár időnként olyan önálló epizódok is színesítették a kínálatot, mint a Vanguard, az Advanced Warfare vagy a WWII. Az új projekt azonban nem holmi egyszeri kitérő lesz, mint az előbb felsoroltak, hanem egy saját identitással rendelkező alsorozat alapjait fekteti le. Erről Tyler Bahl, az Activision marketingigazgatója beszélt a The Game Businessnek adott interjújában. A vezető megerősítette, hogy egy későbbi Call of Duty-val valóban elindítanak egy teljesen új alsorozatot, és az ehhez szükséges alapokat már lefektették. Egyelőre azonban minden figyelmüket a Modern Warfare 4 köti le, amellyel a korábbi visszajelzésekre is szeretnének reagálni.
A bejelentés azért fura, mert 2025 júliusában már felröppent egy hasonló pletyka. Akkor arról lehetett hallani, hogy a 2027-re tervezett Call of Duty egy teljesen új irányt képvisel majd, amely sem a Modern Warfare, sem a Black Ops történetéhez nem kapcsolódik közvetlenül. A korábbi értesülések szerint a játék napjainkban játszódhat, és a fejlesztők állítólag nem terveznek futurisztikus, jetpackes megoldásokat. Ehelyett a mozgás és a közelharc kerülhetne előtérbe, méghozzá olyan meglepő ötletekkel, mint a harcművészetekből merítő kézitusák. Bizony, ha a pletykák beigazolódnak, elképzelhető, hogy a következő Call of Dutyban egy jól irányzott karaterúgás is ugyanolyan hasznos lehet, mint egy megtöltött gépkarabély. Persze ezt egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen az Activision kizárólag az új alsorozat létezését erősítette meg, a történetről és a játékmenetről még nem árult el konkrétumokat.
A kiadó számára mindenesetre fontos lehet a megújulás, hiszen a játékosok részéről egyre nagyobb az igény a frissebb ötletekre. Bahl szerint a jövőben több újdonságra, változatosságra és valódi innovációra lesz szükség. Addig azonban gőzerővel várhatjuk a Call of Duty: Modern Warfare 4-et, amely 2026. október 23-án jelenik meg, az előrendelők pedig már október 16-tól belevethetik magukat a kampányba. Az új sub franchise bemutatkozásának időpontja továbbra is kérdéses, de az biztos, hogy az Activision már a következő nagy fejezeten gondolkodik.
Borítókép: Steam