A legfrissebb, 2017-es felmérések szerint kifejezetten erős lábakon állnak a PC-s játékok, hiszen a számítógépes címek eladásai idén a piac 28%-t jelentették, míg a konzolos programok összesítve a piac 29%-t tették ki. Viszont azt még érdemes megjegyezni, hogy mindkét szám eltörpül a mobilok mellett, hiszen ez a platform az eladások 43%-t jegyezte ebben az évben.

Ha kicsit jobban is belemegyünk a részletekbe, ez 32,3 milliárd dolláros bevételt jelent PC-s játékokból, mely 29,1 milliárd és 3,2 milliárd dollár arányban oszlott meg a digitális és a dobozos címek között. A konzolok esetében 33,3 milliárd dolláros bevételről beszélhetünk, ebből 21,9 milliárdot a digitális, 11,4 milliárd dollárt a dobozos játékok hoztak.

Az Egyesült Királyságban idén a Star Wars Battlefront 2 gyengélkedése ellenére az EA kaszálta a legtöbbet, őket követi az Activision, a Nintendo, az Ubisoft és a Sony, ebben a sorrendben. Ha viszont az új IP-ket nézzük, abból a Nintendo viszi a prímet, hiszen a japánok által idén kiadott játékok 43%-a tartozott ebbe a kategóriába. A második helyen itt a Sony végzett 41%-al, a harmadik pedig az Ubisoft 27%-al. 

money-02.jpg