• Új trend terjed TikTokon
  • Ami ezúttal kevésbé ártalmas az egészségre
  • A tartalomgyártók ugyanis NPC-ként viselkednek a kamera előtt
  • A tevékenység pedig felettébb jövedelmező

Rengeteg karaktert tudnék körmölni arról, hogy a világegyetem melyik távoli pontjára száműzném a TikTokot, de ugye nem ezért vagyunk itt, szóval csak annyit mondanék, hogy több okból is ártalmasnak találom ezt a platformot. Egyrészt, az itt fellelhető kihívások egy része rendkívül veszélyes lehet, olyannyira, hogy már számos haláleset történt az ilyen őrületek miatt. Másrészt, általában az egészségre kevésbé káros témák is az "értelmetlen" és a "hülyeség" között vannak félúton, tehát semmiképp sem tudnám produktívnak nevezni az itt tevékenykedő tartalomgyártók munkáját. Kivételek persze mindig akadnak, de általában nem a kreatív dolgok vannak túlsúlyban. Így eshetett meg, hogy nemrég egy új trend ütötte fel a fejét az oldalon, ráadásul olyan, ami elég sokat hozhat a konyhára.

Az új őrület lényege, hogy a videósok NPC-nek, vagyis nem játékos karakternek tettetik magukat az élő adások során, tehát ugyanazokkal a szövegekkel és mozdulatokkal (vagy ha úgy tetszik: animációkkal) reagálnak a kommentekre – de leginkább a bejövő támogatásokra. A nézőknek ugyanis jól láthatóan eléggé tetszik a dolog (inkább meg sem próbálom felfogni, hogy miért), a trend egyik éllovasa, a kanadai Fedha 'PinkyDoll' Sinon például arról beszélt nemrég, hogy mindössze néhány óra leforgása alatt 3000 dollárt keresett ezzel a nem túl megerőltető "munkával". A fent látható rövid videóban pedig az látszik, hogy a tiktokker lázasan (és olyan módon, mintha az Oblivionból szökött volna át a való világba) köszöngeti az "adományokat", miközben az anyja arra kéri a nézőket, hogy hagyják békén a fiát, mert segítségre szorul. Egyesek úgy vélik, hogy ez is csak a színjáték része, de akárhogy is legyen, mindenképp megérte az előadás, mert folyamatosan érkeztek a támogatások. Ahogy azt említettem, inkább nem fejteném ki hosszasan a véleményemet a dologgal kapcsolatban, mert nem lenne benne túl sok köszönet.