Nemrég furcsa hír járta be a közösségi médiát, ami kapcsán mi sem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Egy Instagram-infuencer feljelentette a férjét a rendőrségen, miután az arra biztatta, hogy a tartalomkészítés helyett inkább a házimunkával töltsön több időt. A Nisha névre hallgató influencer az indiai Uttar Pradesh államból származik és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy – amint azt a Deccan Herald, egy indiai székhelyű hírportál is megírta – saját férjét jelentette fel a rendőrségen, mivel szerinte akadályozta a „munkájában”. A nő naponta két videót töltött fel az Instagramra, és folyamatosan figyelte a követőinek számát. Ez olyannyira szélsőséges méreteket öltött nála, hogy amikor két követőjét elvesztette, a férjét hibáztatta az eset miatt.

Nisha gyorsan hivatalos panaszt tett a rendőrségen, mondván, hogy a férje akadályozza a közösségi média sztárjává válását azzal, hogy inkább a házimunkára ösztönzi. Rendőrségi források szerint Nisha el is hagyta a férjét és a szüleihez költözött, ahol annyit videózhatott, amennyit csak akart. Nem sokkal később azonban kibékültek, csakhogy a News18 hírei szerint nem feltétlenül rózsaszín és örömbódottá minden. A csatorna úgy tudja, hogy Nisha férje a feljelentés miatt elveszítette a munkáját és azóta is fasírtban vannak, sőt, nem is élnek már együtt.

Borítókép forrása: suriya yapin / depositphotos