Bár hivatalosan a Creature Commandos című szériát tekintjük a James Gunn és Peter Safran felügyelete alatt álló DCU első állomásának, a nézők többsége valószínűleg a nemrég debütált Supermantől számítja az új filmes univerzum kezdetét – nemes egyszerűséggel azért, mert sokkal több emberhez jutott el, mint az említett rendező animációs sorozata.
Az univerzumépítés következő lépcsőfokát ugyebár a Peacemaker – Békeharcos augusztus 22-én debütáló második évada hozza el, ami a San Diego Comic-Connak köszönhetően megkapta az új előzetesét, méghozzá nem is akármilyet. Az alant megtekinthető képsorok alapján a múltban elkövetett bűnök miatt vezeklő Chris Smith (John Cena) fogja magát, és a Quantum Unfolding Chamber (QUC) segítségével átugrik az egyik DCU dimenzióba, ahol csakhamar rájön, hogy sokkal jobb élete lehetne, ha – a Warner Bros.-hoz hasonlóan – maga mögött hagyná a DCEU-t. Persze nem eszik olyan forrón a kását, hiszen amellett, hogy összefut az ottani önmagával (a találkozás pedig minden, csak nem baráti), a régi csapata is szeretné visszakapni az antihőst, nem mellesleg a fia halála miatt bosszút esküdött Rick Flag Sr. (Frank Grillo) is rá feni a fogát. Ütős felállás, nemde?
Ha a nyolc epizódból álló, természetesen az HBO Max kínálatában debütáló második szezon csak feleannyira lesz humoros, mint a trailer, már akkor is jókat fogunk hahotázni a képernyő előtt, ráadásul úgy fest, karakterfejlődésben sem szenvedünk hiányt – ezen a téren ugyebár az első etap is elég jól teljesített. Ahogy azt az IGN cikke is kiemelte, mind a nyolc felvonás forgatókönyvét Gunn vetette papírra, három rész erejéig pedig még a rendezői székbe is belehuppant – köztük az első fejezettel, amelyben többek között Guy Gardner (Nathan Fillion) és Hawkgirl (Isabela Merced) is feltűnik majd a Supermanből. Várjátok már a premiert?
A borítóképek forrása: Katie Yu/HBO Max, HBO