Az új FIFA grafikája a készítők szerint ismét csak szebb lesz, mint az elődjében, legalábbis az új generációs konzolokon. Miért is mondom ezt? Azért, mert a PC-s grafikához szokott szemeknek ez maga lesz a mennyország, ugyanis idén végre eljön a megváltás, illetve a nextgen látványvilág, amit már 2006-ban meg kellett volna kapnunk. Ráadásul ebben az évben is megkapjuk ugyanazt a magyar kommentárt, mint tavaly és azelőtt.

Az animációk számát is növelték a fejlesztők, hogy sokkal élethűbb legyen a játékosok mozgása a pályán. Az újítások közé sorolták azt is, hogy kidolgozott bíró lesz látható a pályán a partjelzőkkel együtt, bár ez nem tudom, miért akkora újítás - emlékeim szerint eddig is lehetett őket látni, csak a kutya sem volt rájuk kíváncsi. (Ennek elsősorban az az oka, hogy korábban nem volt kidolgozva a mozgásuk, noha benne voltak a játékban, alapból lekapcsolt állapotban. Én mindig bekapcsoltam őket, hisz így teljes a kép, de irtó röhejesen festettek az asszisztensek is és a bíró is. - Darths)

Kibővült a Be a Pro mód is (ez az a mód, amiben a pályán csak egy spílert irányítunk egy adott poszton), most már 4 éven át menedzselhetjük a kiszemelt játékosunkat. A másik jó dolog, hogy az általunk megálmodott taktikákat alkalmazhatjuk csapatainknál.

Megjelenés idén ősszel, ahogy szokott lenni, minden platformra.