Valószínűleg minden sportjátékrajongó őszinte örömére a FIFA-sorozat PC-s verziója végre kezdi ledolgozni a hátrányát a konzolos kiadásokhoz képest, hiszen tavaly már végre egy frissített és korszerűbb grafikusmotor fogadott miket, idén pedig már a 360 fokos mozgásrendszer nyújtotta előnyöket is élvezhetjük, amivel az eddigieknél is összetettebb cseleket mutathatunk be, de persze a kibővült mozgásrepertoárunkat a védekezés során is hasznosíthatjuk, tehát az eddigieknél valósághűbb, és ami még ennél is fontosabb, scriptelés nélküli meccsek várnak ránk. De ez még nem minden, ugyanis a FIFA 10-ben ismét egy kicsivel szebb animációk, textúrák és közönséghangok találhatóak, ráadásul a EASports.com oldalán keresztül a saját arcunkat is viszontláthatjuk a játékban, valamint azt se felejtsük el, hogy a FIFA 09-ben bevezetett Live Season mód ismét velünk lesz, melynek segítségével a játék a valós meccsek adatai alapján frissíti a Premier League, a La Liga, a Ligue 1, a Bundesliga, a Serie A és a Mexican Primera Division csaptatainak felállását. Azonban ez a funkció csak a konzoltulajok számára elérhető, de talán ez nem túl nagy érvágás tekintve, hogy négy fontot kell fizetni ligánként, vagy nyolcat a teljes csomagért...

A FIFA 10, ha nem jön közbe semmi, október 2-án fog megjelenni, de csillapítandó a várakozást (vagy éppen felfokozandó) az EA holnap kiadja a játék demóverzióját Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és PC-re. A próbaverzióban a Chelsea, a Barcelona, a Juventus, a Bayern München, a Marseille és a Chicago Fire csapatával játszhatunk egy rövidke meccset.