• Új trailer kapott a FIFA 21
  • Mely ezúttal a karriermódra fókuszál
  • Bemutatva, milyen újdonságokra számíthatunk az idei epizódban

Nemrég újabb trailerrel jelentkeztek a FIFA 21 készítői: nem is olyan régen a játékmenetet mutatták be nekünk, most pedig a karrier mód került terítékre. Az előzetes kiemelte például, hogy innentől kezdve még inkább bele tudunk majd szólni a meccsek alakulásába: ha akarjuk, taktikai nézetből követhetjük az összecsapást, de ha úgy alakul a dolog, bármikor átvehetjük a focistáink felett az irányítást, hogy a kritikusabb helyzetekben minden úgy történjen, ahogy mi szeretnénk.

fifa-21-karrier-01.jpg

Ez azonban még nem minden, hiszen lesznek más érdekességek is: a trailer például kitér arra, hogy az ellenfél ezúttal jóval intelligensebben viselkedik majd, így a védekezését nehezebb lesz feltörni, a támadásai pedig nagyobb veszélyt jelenthetnek a kapunkra, illetve a fejlesztők ígérete szerint az átigazolási piac is realisztikusabban alakul, mint eddig. Végezetül pedig meg kell említeni, hogy a gyakorlás is átalakul egy kicsit, így most már minden focistánk minden napját beoszthatjuk, hogy meccsnapra mind mentálisan, mind fizikailag a legjobb állapotban lehessenek.