• Egészestés dokumentumfilm készül a Kemény Dénes irányította pólóválogatottról
  • Jövő év végén kerül mozikba Zákonyi S. Tamás rendezése

Nemcsak a svédeknek vagy az amerikaiaknak vannak olyan sporteredményeik, amikről a nagyközönség igényétől övezve készülhet film. Örömmel adhatunk hírt arról, hogy különböző rajongói munkák után a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül egy profi dokumentumfilm is minden idők legsikeresebb vízilabda válogatottjáról, a Kemény Dénes irányította csapatról. A háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok együttes történetét 1997-től az utolsó trófeáig, a 2008-as pekingi diadalig követik az alkotók. Reméljük, azért szóba kerülnek a megismételhetetlennek tűnő felnőtt kori statisztikák mellett – 329 mérkőzés során 273-szor nyert, 16 döntetlent játszott és csupán 40-szer szenvedett vereséget a válogatott – az utánpótlás eredmények is. Kevesen tudják, hogy a Kemény Ferenc, Kemény Dénes édesapja vezette ifiválogatott soha sem kapott ki és mindössze egyszer ikszelt.

athenidonto-1.jpg
(A kép forrása: Magyar Vízilabda Szövetség)

„Olyan filmet szeretnénk készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja, és a tehetségen túl megmutatni azokat a pontokat, ami azzá tette őket, amik lettek" – nyilatkozta Zákonyi S. Tamás rendező-producer, aki azt is elárulta, hogy tavaly június 18-án, Benedek Tibor halálakor döntötték el, hogy belefognak a munkába.

„A tavalyi nyár után azt gondoltam, nehéz lesz bármit is csinálni, de az nekem most minden díjnál, kitüntetésnél többet jelent, hogy következő másfél évben tehetek azért, hogy az utókor számára legyen egy méltó alkotás” - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.

A hozzá hasonlóan Sydneyben, Athénban és Pekingben is győztes Kásás Tamás arról beszélt, nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült nekik, és várja már a forgatást, ahol várhatóan olyan régi élmények jönnek majd elő, amire az egyik legbüszkébb élete során. Hozzátette, a legnagyobb élménye a csapattal töltött idő volt a hétköznapokban.

A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert úgy fogalmazott, hogy rengeteget tanult társaitól, akik az ő érkezésekor már ötkarikás címvédők voltak: „Ha ez a film jól visszaadja majd a történteket, akkor nagyon sok fiatal tud majd tanulni belőle. Ilyen fajta jó példa szerintem azóta sem volt.”

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt: „Ez olyan volt, mint egy jó házasság, ami nagyon ritka dolog. El tudtuk egymást fogadni, és ha el is tértünk egymástól gondolatban a megvalósítást illetően, a cél így is összekötött minket. Azt gondolom, kevés olyan csapat van a világon, amelynek tagjai, ha összeállnak egy képre, 39 olimpiai aranyat oda tudnak tenni.”

A tervek szerint jövő év végén kerülhet mozikba a film, ami címet egyelőre nem kapott.

(A hír forrása: MTI)