Tegye fel a kezét, aki így vagy úgy, de találkozott már Indiana Jonesszal! Harrison Ford karaktere, ruházata, vagy éppen a széria zenéje a popkultúra része. Indy egy ikon, aki számos alkalommal felbukkant más filmekben és játékokban, vagy akár hirdetésekben. Persze nem mindegy, hogy ki mikor találkozott vele, elvégre, mint minden hősnek, neki is voltak jobb és rosszabb pillanatai. De én szerencsésnek mondhatom magam, mivel 1985 végén, a nagyvásznon láthattam az Az elveszett frigyláda fosztogatóit – már amit láttam, mert Édesanyám úgy döntött, hogy 7 éves fiacskája még nem nézhet meg bizonyos jeleneteket, avagy annál a résznél például, ahol a film végén egy szertartás során megnyitják a frigyládát, és leolvad az emberek arca, én csak a tenyerét bámulhattam. Persze, megértem, hogy miért, azóta pedig százszor láttam a jelenetet, de na, eléggé beleégett az emlékezetembe, hogy első nagy mozis élményeim egyike ennyire foghíjas volt. Szóval Indy ilyen ikon, esélyesen mindenkinek van vele emlékezetes élménye, bármelyik filmet vesszük alapul. Nem mellesleg kereken 15 éve már, hogy az utolsó mozifilm, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága napvilágot látott, ami ugyan nem nyerte el mindenki tetszését, voltak komoly hibái, de na, Indy csak egy van, aki most ráadásul visszatért, hogy még kicsit öregesen is magára öltse jól ismert ruházatát, felkapja ostorát, és rendet tegyen a nácik között.
Nem az számít, hogy miben hiszel…
A nyitány a múltban játszódik, méghozzá a világháború alatt, mikor Hitler megpróbálja összegyűjteni a különböző kegytárgyakat, vallási ereklyéket, Indy-t és barátját (Basil Shaw – Toby Jones) pedig a Longinuszlándzsa (Lancea Longini) híre csalja a németek által megszállt vidékre. Nem véletlenül! A legenda szerint ez volt az a lándzsa, amellyel állítólag átszúrták a keresztre feszített Jézus oldalát, emiatt pedig az okkultisták és sátánisták célpontjává vált. Azonban kellemetlen meglepetés éri hőseinket, hiszen nemcsak fogságba esnek, de a lándzsahegyről is hamar kiderül, hogy hamisítvány. Ellenben a helyszínen van a nagyravágyó Dr. Voller (Mads Mikkelsen), aki a náci vezetésnek egy egészen másfajta ereklyét ajánl fel: Arkhimédész tárcsáját, ami elvileg átjárót nyithat az időben – csakhogy nem teljes, avagy meg kéne még találni a hiányzó részeit. Persze tudjuk jól, hogy a háború hogy végződött: a Führer elbukott, ahogy a Birodalom is, Indy-ék pedig vígan éltek, mint hal a vízben.
(Képek: Port.hu)
Legalábbis addig, míg az Apollo–11 visszatérésének idejében, az idős Indy életében fel nem bukkan Basil lánya, Helena (Phoebe Waller-Bridge), a nyomában egy rakás ügynökkel és fura, német fazonnal. Gyorsan kiderül, hogy mindenki a tárcsára pályázik, még a feltételezett halálából visszatért Dr. Voller is, aki a Führert hibáztatja a bukásért, és maga építené fel a korábban összedőlt Birodalmat. Ehhez azonban utazni kéne az időben, amihez meg ugye még mindig hiányzik a szerkezet egy része, így Indy szokás szerint útrakel, közben ostorát csattintgatja, és olyan régi barátokkal találkozik újra, mint Sallah (John Rhys-Davies – Sliders, A Gyűrűk Ura). A kérdés az, hogy Arkhimédész ezúttal sem tévedett? Át lehet utazni másik időbe? És ha igen, vajon mi történik, ha valaki ezt megteszi?
…hanem hogy mennyire
A jó hír az, hogy öreg Indy nem vén Indy, és lényegében ezt akartam a cikk alcímének is, de megelőztek, így már nem szerettem volna ismételni. Noha a nyitányban a digitális fiatalítás nem az igazi (azért egyre kevésbé kiszúrható, ami valahol egyre kellemetlenebb, mert akkor ugye minek a színészek), Harrison Ford még mindig fantasztikus a szerepben, és nála még a nagypapa-kor sem zavaró. Vagyis nemcsak nála, de a többi idősebb, visszatérő színésznél és karakternél sem, sőt a legjobb jelenetek és alakítások hozzájuk köthetők, ami viszont egyben sokat elmond a fiatalabb színészekről is. Nem akarom leszólni őket, de Mason ügynök (Shaunette Renée Wilson) nagyjából semmit nem tud felmutatni, a film első felében Helena is rendkívül irritáló és a karaktere is unszimpatikus, lényegében Boyd Holbrook (Klaber szerepében) az, aki képes kicsit is emlékezetessé válni, miközben Teddy figurája (Ethann Isidore) szerethető.
De összességében a sztori jó, még ha amolyan Indiana Jones-módon bájosan bugyuta is, viszont Volner jelenléte megért volna egy kis magyarázatot, vagy legalább valami tipikus, emlékezetes és jellegzetes sebhelyet, ami egyébként sem idegen az Indiana Jones-filmek világától. A hangulat abszolút a korábbi filmeket idézi, sőt igazából a teljes Indiana Jones és a sors tárcsája egy nagyon nosztalgikus utazás abba a korszakba, mikor Lucas és Spielberg ilyen és ehhez hasonló ikonikus figurákat és mozifilmeket teremtett. Még John Williams dallamai is a klasszikusokat idézik, amikbe ezúttal a megszokottnál talán egy kicsit több Star Wars keveredett. És hogy ez a nosztalgia jó dolog-e? Egyáltalán szükség van még 2023-ban arra, hogy egy 1981-es születésű hőst visszahozva nosztalgiázzunk a moziteremben?
Nos, személy szerint azt mondom, hogy nekem jólesett a nosztalgiavonat, amire felülhettem két és fél óra elejéig, de ahogy a cikk indításából bárki kikövetkeztethette, nekem van személyes, igen régi élményem is a szériához kötődően. Hogy valaki, aki a 20-at tapossa, miképpen reagál egy ilyen nagypapa korú kalandhősre és eleinte meglehetősen antiszociális és kellően egomán kompániájára, az már más kérdés. Vagy hogy mennyire tartja reálisnak, hogy a tudásért és tudományért bárki bármit beáldozzon. De a bevételekből majd ez is kiderül. Nem mondom, hogy ezen kívül még mindenképpen szükség volna folytatásra, de egyszeri múltidézésnek ez teljesen jó volt, hasonlóan bájosan bugyuta módon, mint a korábbi alkotásoknál, miközben a finálé egészen látványos és nagyívű lett, az utolsó percek pedig kifejezetten meghatóak és ismét erősen építenek (sikerrel) a nosztalgiára. James Mangold a Farkas-filmek után kifejezetten jó munkát végzett, így már a Dawn of the Jedire is kimondottan kíváncsi vagyok. Már csak egy jó videójáték kéne, mert a virtuális valóságokat Indy valahogy nem olyan nagy sikerrel hódítja, mint a mozivásznat, helyette inkább kollégái (Lara Croft és Nathan Drake) remekelnek. Pedig még mindig van erő és energia a jellegzetes mosoly mögött, éppen úgy, ahogy az ostorcsapásban is.
- Indiana Jones és a sors tárcsája (Indiana Jones and the Dial of Destiny)
- Rendező: James Mangold
- Játékidő: 154 perc
- Hazai bemutató dátuma: 2023. június 29.
- Forgalmazó: Forum Hungary
