Az utóbbi pár év nem volt teljesen kegyes a Pixarhoz. Habár technikailag még mindig kimagaslóak, az utóbbi évtizedben kiadott meséiknek legalább a felében egyre kevesebb mondanivalóval szolgálnak. Az egyedi, intelligens és emocionális alapú történetmeséléses repertoárjukat felhígították számozott folytatásokkal, előzménysztorikkal és spin offokkal, melyeknek egy része elsőrangúra sikeredett (Toy Story 3), míg akadtak kevésbé fényesen muzsikáló darabok is (Szörny Egyetem). A lejtmenet pedig természetesen egyetlen franchise-zal kezdődött, méghozzá a Verdákkal.

Az előzmények

Félreértés ne essék, a Verdák első része nem rossz film. A baj oka az, hogy ismerve a Pixar embereinek a történetmesélés irányába mutatott odaadását, képességeit és imádatát, a film a nézői elvárásokon alul teljesít, és vajmi keveset tesz le az asztalra. Mindennek ellenére a célközönség, azaz a kicsi gyerekek valósággal zabálták Villám McQueen első kalandját, és a box office adatok alapján a 120 milliós költségvetés közel négyszeresét hozta vissza a mozi, nem beszélve a játékokról, iskolai kiegészítőkről, ruhaneműkről és más egyéb portékákból befolyó összegekről. A Verdák istentelenül nagyra nőtte ki magát, még saját mini-sorozatot is kapott 6-7 perces rövidfilmekből, ezért aztán óriási hiba lett volna kihagyni a folytatás lehetőségét.

verdak3screenshot4.jpg
S lőn Verdák 2, a Pixar talán valaha volt leggyengébb filmje. Onnan tudod, hogy a franchise-od lecsúszott a süllyesztőbe, hogy a comic relief önálló mozit kap. Itt pontosan ez történt. Az első rész humorforrásaként szolgáló vontatóskocsi, Matuka áll a középpontban, akinek fő ismerve, hogy jókedélyű és szívélyes, ellenben nem túl intelligens. Az utóbbi karakterisztikát kihasználva a film felépít köré egy kocsikról szóló összeesküvéselméletes kémsztorit, amit aztán tényleg csak a legkisebbek élvezhetnek. Amíg a Verdáknál adott volt egy értékelhető karakterfejlődéses szál és a végé fele telis-tele tűzdelték szép pillanatokkal, addig a Verdák 2 egy unalmas, kifigurázott James Bond történet lett gyenge humorral és elvesztett fókusszal.

Vissza a jelenbe

Ezek után kétkedve ültem be a Vedák 3-ra arra számítva, hogy ez is csak egy újabb csavar lesz a sorozat merchandise gépezetében. Az elvárásaimon az se dobott sokat, hogy a fent említett cím a rendező, Brian Fee debütálása. A fickó korábban olyan filmeken dolgozott, mint a L'ecsó vagy a személyes kedvencem Wall-E, azonban a Verdák 3 előtt köze sem volt a rendezéshez. Feladata a story boardok összerakása volt, és nem a projektek lebonyolításáért volt felelős.

Minden abba az irányba mutatott, hogy a Verdák 3 nem lesz több egy egyszerű gyerekmesénél, amit felnőtt fejjel igazán nehéz lesz végigülni. Éppen ebből kifolyólag engem is meglepetésként ért, hogy a film a trilógia legjobb része lett.

verdak3screenshot2.jpgVillám McQueen, az élő autóversenyző legenda egy teljes évtizeddel később is bajnoki címmel tér haza Kipufogófürdőre. Azonban az új szezon alatt megjelenik egy ismeretlen kihívó, aki minden nehézség nélkül lehagyja hősünket a pályán. Ennek következtében az öreg kocsikat elkezdik kiszorítani az ifjabb ergonomikus kialakítású tuning verdák, míg végül csak Villám marad menteni a becsületet. Élete legrosszabb versenyszériájának egy baleset vet véget, aminek eredményeként mélységes letargiába esik. Szerencsére barátai segítségével újra talpra áll és kijelenti, hogy ő dönti el, mikor fog kiszállni a versenyzésből. Egy új szponzorral, egy edzővel és a legmodernebb technikákkal felszerelkezve vág neki a felkészülésnek, mely során nem csak önmagát erősíti meg lelkileg és fizikailag, de megannyi mást is tanul. Ráadásul útja során nem lesz egyedül, de pszt, ez már spoileres terület.

A kritikus pont

A fókusz visszatért Villám McQueenre, a versenyzésre és még egy Hudson doki eredettörténetre is marad idő. Hála az égnek a második részről egy az egyben elfeledkezhetünk, mivel annak cselekménye egy fikarcnyit sem befolyásolja a 3-at, sőt megemlítésre sem kerül. Helyette McQueen jellemének fejlődésére helyeződik a hangsúly, sőt ebben a részben teljesedik ki igazán. Villám az első perctől fogva szerethető, nem szállt a fejébe a siker és a néző együtt érez vele minden pillanatban.

verdak3screenshot1.jpg
A főgonosz szerepét betöltő Jackson Storm nagyon kevés időt tölt a képernyőn, ami egyrészről szomorú, mert remek adaléka lehetett volna a komplett sztorinak. A fickó egyszerre manipulatív és rosszindulatú, ami a film végére kicsúcsosodik. Storm csupán motivációs tényezőként van jelen, cserébe a fennmaradó időt Villámra szentelték a készítők.

További jó pont, hogy Matuka roppant keveset szerepel a filmben, viszont annál nagyobb szerepet tölt be a narratíva előre mozdításában. A rozsdás vontatókocsi korlátozott intellektusa kapóra jön, amikor főhősünk megpróbál visszatérni az elveszettnek hitt útra.

Az „akciójelentek” egytől egyig mozgalmasok és roppant látványosra sikeredtek. A 3D minőségéről sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel a filmet 2D-s vetítésen tekintettem meg. Ellenben a lokalizációról el tudom mondani, hogy a szinkron hozza a Disneytől várt minőséget, és még arra is gondot fordítottak, hogy a képernyőn látható olvasandó anyagot is a vászonra varázsolják, és ne csupán egy egyszerű felirat képében jelenítsék meg.

Az egyetlen dolog amit negatívumként szeretnék kiemelni, az a kiszámíthatóság. Nagyon hamar rá fogsz jönni, hogy mire megy ki a játék, és semmi meglepő nem fog történni, ellenben minden lépés gondosan ki van találva és szépen, fokozatosan vezeti rá a film a nézőt a végkifejletre. Ennek okán mondhatjuk, hogy felnőttként nem annyira élvezetes és akár csalódás is lehet a film, viszont a kicsiknek remek szórakozást nyújt majd.

verdak3screenshot3.jpg

Folytatjuk?

És végül is éppen ez a lényeg. Ha a gyerekek élvezik, nem butítja őket és nem tűzdeli tele oda nem illő „humorral”, akkor elérte a célját. (Éppen ezen indokokból még mindig undorral gondolok vissza a Jégkorszak tavalyi installációjára.) Ha a Pixar tartja ezt a színvonalat, akkor mindenképpen érdemes beszélni egy esetleges 4. rész esélyeiről, mivel a történet záró akkordja egy olyan ponton ért véget ahonnan még lehet, sőt kifizetődő lenne folytatni a sorozatot.

6/10 - a legjobb a szériában