Ugyan a Final Fantasy 14: A Realm Reborn csak augusztus 27-én startol el hivatalosan, az előrendelők már múlt hét péntektől nyüstölhetik a súlyos károkat okozó eredeti Final Fantasy 14 remake-jét. Már ha eljutnak odáig, hogy játszhassanak vele, mert a Real Reborn indulása igencsak döcögősre sikerült.

Először kiderült, hogy a régiókódok kicsit összekavarodtak Észak-Amerika és Európa között, ám ezt a gondot az élelmes játékosok még csak-csak leküzdötték fórumos csereberékkel. Az viszont, hogy a legtöbb szerver teljesen megtelt, és a még szabad vasak sem bírták a rájuk zúduló játékosok rohamát, már leküzdhetetlen problémának bizonyult.

Josida Naoki, a Final Fantasy 14: A Realm Reborn fejlesztési vezetője és producere a hivatalos fórumon kért elnézést az üggyel kapcsolatban, miután a Square Enix lezárta a karakterek létrehozásának lehetőségét a foglalt szervereken.

„A Világok legtöbbje megközelítette az előre belőtt népességhatárt, és ameddig nem csökken az egyidejű kapcsolatok száma, nem fogjuk tudni feloldani a korlátozást.” -- írta Josida. -- „Ha nem így tennék, nagy rá az esély, hogy az egyes szerverek összeomlanának vagy problémák jelentkeznének, ezért úgy véljük, egy ideig fenn kell tartanunk ezt az állapotot. Arra kérünk mindenkit, hogy olyan Világ szerverén játsszon, ahol még nincs limitálás. Elnézést kérünk a kényelmetlenségekért, és mindenkit további együttműködésre kérünk.”

A rajongók persze nem álltak túlságosan pozitívan Josida úr bocsánatkéréséhez, se a karbantartási leállásokhoz. És a java még csak holnap jön, amikor a Playstation 3 és PC játékosok további hadereje zúdul majd rá a már így is túlterhelt Final Fantasy 14: A Realm Reborn szerverekre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!