• A Square Enix nagyon sok dolgot elárult a Final Fantasy XIV: Shadowbringers-ről
  • Érkezett egy vadonatúj és hosszú trailer

Tavaly novemberben tudtuk meg, hogy jön a FF XIV Online harmadik kiegészítője, most pedig Joshida Naoki, a játék rendezője közölte, hogy a program július 2-n kerül a boltokba. Ez csak egy része a híreknek. Azt már tudjuk, hogy a szintlimitet 80-ig emeli a fejlesztőe, de ezen kívül kapunk egy új sztorit, új zónákat, új karakterorsztályokat, amik közül az egyik a gunbreakers nevet kapta. Ez nem egy távolsági harcos, a feladata a többi osztály tankolása lesz.

A Shadowbringers helyszínének nevét Joshida Naoki nem közölte, de egy képet közzétett abból. Alább láthatjátok. Kilenc új dungeon-ban lehet  garázdálkodni, de a Square a harcrendszert egyszerűsítette, azáltal, hogy kigyomlálta a felesleges képességeket.

shadowbringers.png

Végül pedig azok is örülhetnek, akik jobban szeretnek egyedül kalandozni a Final Fantasy XIV Online világában. A Bizalom rendszerrel ugyanis az NPC-k és más sztori karakterek a játékos mellé állhatnak, így nem kell csoportokhoz csatlakozniuk.

Ennyit jelentett be egyelőre a FF 14 rendezője, most pedig nézzétek meg a több, mint négy perces trailert!