Fingered: Edmund McMillen két dollárért megujjaz

A Bindig of Isaac és a Super Meat Boy alkotója újabb beteg ötlettel állt elő, a hozzá készült trailernél pedig kevés őrültebb született.

Az, hogy Edmund McMillen agya másképp működik, mint az átlagemberé, régóta tudjuk, és hálásak is vagyunk ezért, hiszen ennek köszönhetően olyan játékokat kaptunk tőle, mint a Bindig of Isaac vagy a Super Meat Boy (utóbbira holnap még visszatérünk!). Akinek pedig megvan a Basement Collection is, tudja, hogy Ed barátunk bővében van a beteg ötleteknek – az egyikből most játék is született.

Az alkotás a kétértelmű Fingered címet kapta, ám mielőtt dévaj ötletekbe kezdenétek, elárulom, hogy egy „hiperrealisztikus” nyomozószimulátorról van szó, amelyben el kell kapnunk a város életét megrontó bűnözőket a tanúk segítségével. Ám utóbbiak nem túl megbízhatók, hiszen míg egy ember valaki szerint kövér, a másik szerint szexi lehet, ezért aztán jól meg kell gondolnunk, hogy ujjunkkal rábökjünk (innen a cím) a megfelelő figurára, hiszen az illető azon nyomban a villamosszékben végzi . A játék 21 zavaros szintet, több millió véletlenszerűen generál megujjazható – avagy ártatlanul meggyilkolható – gyanúsítottat (köztük jó pár celebet), és egy kiterjedt rendőrségi adatbázist kínál.

A Fingered augusztus 18-án jelenik meg, mindössze 1,87 dollárért/euróért – az ár nyilván sejteti, hogy nem egy százórás RPG-t kapunk, de valószínűleg ennyi is elég lesz ahhoz, hogy magunkra zárjuk megint az ajtót. Alant pedig egy trailer, amelynél betegebbet rég láttam már – elkövetője James Id, McMillen régi tettestársa, aki korábban is ellátott minket hasonló rémlátomásokkal. Szóval, készítsétek az ujjatokat...