• PS4-re és PS5-re is meg fog jelenni a játék
  • Kiadtak hozzá egy hivatalos előzetest is

A Versus Evil kiadó elárulta, hogy PlayStation 4-re és 5-re is érkezik a First Class Trouble, az Invisible Walls által fejlesztett közösségi dedukciós játék. A játék 2021 áprilisában debütált korai hozzáférésben a Steamen (mi ITT írtunk róla), és megjelenésekor nagyrészt pozitív kritikákat kapott. A játék az Among Us tavalyi sikere nyomában jár, ám játékmenete kicsit összetettebb. A First Class Trouble ugyanis egy luxusűrhajón játszódik, és legfeljebb hat játékos próbálhat szerencsét benne. A csoport négy Rezidensre és két Personoidra oszlik. A Rezidensek célja, hogy elérjék a hajó központját, és leállítsák a Központi Mesterséges Intelligencia Hálózatot (CAIN), míg a Personoidok megpróbálják megállítani őket, miközben maguk is Rezidensnek álcázzák magukat. Az alapfelállás az Among Us-hoz és más, nemrégiben megjelent hasonszőrű játékokhoz hasonlít, de a teljes 3D-s karakterek és környezetek, valamint az 1950-es évek retro-futurista esztétikája kiemeli a First Class Trouble-t a többi játék közül.

3b1e9c52441987dea24d5da9b1b54ac72d3335mv2.png