Júliusban már tudtuk, hogy készül egy új FlatOut, bár akkor még nem volt sem hivatalos címe, sem egyéb részleteket nem ismertünk. Nos, most végre tisztázódott pár dolog.

Az új rész címe FlatOut 4: Total Insanity, és a korábban már megismert Kylotonn Games mellett a kiadásért felelős Strategy First bevonta a fejlesztésbe a Tiny Rebel Games csapatát is. Utóbbi a mobilos Doctor Who: Legacy című alkotásról ismert, de a sajtóközlemény szerint 25 éves tapasztalatuk van a blockbuster címek terén, és a csapat mögött álló házaspár, Susan és Lee Cummings olyan címek megszületésénél bábáskodott, mint a Grand Theft Auto, a Bioshock, és a Borderlands széria – miután az említett kommüniké szerint a Kylotonn is őrületes tapasztalatokkal bír a versenyjátékok terén, inkább nem vitatkozom, amúgy is szeretem az alternatív univerzumokat. 

Akárhogy is, az önfényezésen túl magáról a játékról sok minden most sem derült ki, sőt, a készítők a közösség segítségét kérik eldönteni, hogy mely klasszikus pályák térjenek vissza a játékba. Erről sajátos módon a hivatalos oldal Videos szekciójában lehet dönteni, némi közösségi kuncsorgással egybekötve, azaz ha valaki Twitteren és Facebookon is követi a játékot, sőt továbbadja a jó hírt és még a hírlevélre is feliratkozik, egy-egy további szavazati jogot nyer a döntéshez.

És... ennyi egyelőre, plusz az alábbi pár kép, kedvcsináló(?)nak. A FlatOut 4: Total Insanity valamikor 2016-ban érkezik, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!