• Készül az Atomic Heart folytatása
  • Ezt maguk a fejlesztők erősítették meg

Rengetegen várták a Mundfish csapatának orosz BioShockként emelegett alkotását, ami néhány héttel ezelőtt végre meg is érkezett, bár végül nem aratott akkora sikert, mely részben jó pár hibájának is köszönhető. Emiatt az Atomic Heart foltozgatása egy darabig még biztosan leköti majd a fejlesztőket, az Atomic Pass részeként beígért kiegészítőkről már nem is beszélve, de úgy tűnik ezek és a vegyes értékelések ellenére egy második része is számíthatunk idővel.

Aleksey Makarenkov újságírónak ugyanis lehetősége volt elbeszélgetni a stúdió munkatársaival, akiknél rákérdezett egy esetleges folytatás esélyére, melyről azok kitérő válasz helyett megerősítették, hogy igen, tervben van. Az első rész fejlesztési idejét és a felsorolt teendőket figyelembe véve persze valószínűleg nem mostanság hallunk majd az Atomic Heart 2-ről. Makarenkov azt is hozzátette, hogy forrásai szerint a játék eladásai bár bőven behozta a hirdetésekre és licencekre költött pénz, így hibái ellenére úgy fest elég jól teljesít.