• Új limitált idejű játékmódot kapott a Fortnite
  • A The Spy Within az Among Us koncepcióját dolgozza fel

Az elmúlt hetekben is láthattuk, hogy a Fortnite továbbra is igyekszik minden lehetséges irányból bevonni az új játékosokat – Kratos és Master Chief vendégszereplése is ezt a célt szolgálja többek között. Most pedig az idei év egyik legnagyobb sikerjátéka, az Among Us került reflektorfénybe, igaz, csak közvetett módon, a vadonatúj limitált idejű játékmód, a The Spy Within ugyanis lényegében ennek a szabályrendszerét használja egy-az-egyben.

fortnite-itt-az-uj-jatekmod-ami-lenyegeben-az-among-us.jpg

A mód két ötfős csapatra osztja a játékosokat, melyek mindegyikében van egy-egy Kém, aki megpróbálja eltenni láb alól a többieket anélkül, hogy gyanút keltene. Az Ügynököknek eközben meghatározott feladatokat kell teljesíteniük, és ha találnak egy holttestet (vagy simán csak gyanút fognak), összehívhatnak egy gyűlést, ahol voice chaten megvitathatják, kit szavazzanak ki – így kell eltávolítaniuk köreikből a Kémeket.

A The Spy Within LTM már elérhető, így mostantól bárki kipróbálhatja dedukciós képességeit a Fortnite-ban. Íme egy videós bemutató Kanga jóvoltából.